A MŰVÉSZEK OTTHONA
A Szőnyi-életmű különleges témájú, múzeumi rangú alkotásán a magyar művészeti élet egyik kultikus, szórakoztató anekdotákkal és bennfentes titkokkal övezett helyszíne elevenedik meg. Az 1901-ben alakult Fészek Klub egy hosszú felsorolásból képzett mozaikszóból kapta nevét, amely a társaság műfajokon és művészeti ágakon átívelő jellegét hivatott kifejezni. A Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások, vagyis szinte a teljes budapesti művészvilág felé nyitó, székhelyét a Kertész és a Dob utca sarkán felállító társaság elsődleges célját az alapító nyilatkozat rögzítette: „A képzőművészek, zenészek, énekesek és színészek társas érintkezésének előmozdítása olyképpen, hogy művészeink eddig szétszórt csoportjai egy kedves meleg »fészekben« találkozhassanak, s ott az együttes érintkezés és termékenyítő eszmecsere útján szívük közös ideáljának, a művészetnek szolgálhassanak.” E fennkölt eszme a hétköznapok szintjén persze profánabb színezetet kapott: ádáz kártyacsatákban, emlékezetes ugratásokban, színházi bemutatókat és vernisszázsokat követő elegáns bankettekben, valamint évente megrendezett, több száz fős látogatói sereget vonzó farsangi bálokban öltött testet. A Klub tökéletesen beváltotta az alapítók reményeit: a művészek itt intézték ügyeiket, itt születtek a nagy tervek, itt találtak egymásra az alkotók és mecénásaik is. Az igényesen berendezett klub fő jövedelemforrása az ott folyó hazárdjátékból, elsősorban a pénzben játszott kártyacsatákból eredt, amit aztán a rendezvényekre és az remek konyhát vivő vendéglő működtetésére fordítottak. E kétes jövedelemforrás ellenére a Fészek hihetetlen népszerűségre tett szert: nem csupán a művészek vérre menő ugratásoktól zengő bohém-tanyája volt, de ide járt koncerteket hallgatni József főherceg, itt találkoztak a budapesti nagypolgárság irigyelt krőzusai és a könnyelmű arisztokrata csemeték, ide húzódtak meg egy-egy vacsora erejéig a politikusok és mozisztárok, s ide látogattak el szinte kötelező programként a Magyarországra látogató külföldi hírességek.
EGY FIRENZEI KERENGŐ BUDAPEST SZÍVÉBEN
A Fészek Klub történetében az 1922-es év fontos állomást jelentett. Ekkor nyílt meg az a sokakat vonzó, estéről estére minden vendégét elkápráztató kerthelyiség, amely Szőnyi István festményén is látható. A korabeli sajtó nem spórolt az elfogódott jelzőkkel, mikor a grandiózus fejlesztésről hírt adott olvasóinak. A Színházi Élet így számolt be a főváros új nevezetességéről: „A pesti tarlón egy csodás virág nyílt ki. Kövek közt, az Erzsébetváros háztömege közepén virult ki hirtelen, páratlan gyorsasággal a Fészek-Klub nyári helyisége. (…)
Régóta benne van a köztudattan, hogy a Fészek, a képzőművészek és zenészek e művészi berendezésű és választékos légkörű közös otthona Budapest egyik legérdekesebb társadalmi gócpontja. Eddig is szép volt az a lombos, gyepes kis kert, mely a Kertész- és Dob-utca szegletén, magas házfalak mögött nyújtott enyhet a tikkadt nagyvárosi életben felőrlődő, szépséget és szabadságot kedvelő művészlelkeknek. Ez az egyszerű, primitív szépség most aztán művészi keretet nyert. Körös-körűl karcsú oszlopok kerítik el a vacsorázóhelyet s képeznek egy szellős, fedett folyosót, ahol a vacsora utáni társasélet zajlik le. E finom, nemes architektúra Bálint Zoltán és Jámbor Lajos nagy kultúrából, ritka tehetségéből és szerencsés ihletéből született műve. (…) De van is sikere az új helyiségnek. Már délután négy felé megtelik közönséggel, csevegőkkel és kártyásokkal, persze csak szolid kommersz-játékosokkal, akik frissítő italok, fagylalt, kávé és szivar mellett vígan dacolnak a kinn kegyetlenkedő kánikulával. Este pedig a ragyogó olasz rivéramenti fürdőhelyek tündérvilágszerű víziójának egy állama a hely. A nemes kőívek s zöld lombok közt kigyúlnak a villanyos ívlámpák, felcsillannak a színes ernyőjű kis asztali fények s megjelennek a nők, mint sugárzó alkonyi ember-virágok s körülöttük a szépségüknek hódoló férfiak serege. Ilyenkor nyeri el a művész-alkotta keret igazi méltó tartalmát, ilyenkor érezzük és élvezzük igazán, hogy Budapest, a szegény, vívódó Pest egy új szépséggel gazdagodott.” A Szőnyi festményén feltűnő környezet főbb elemeiben alig változott valamit az elmúlt közel egy évszázad alatt. A Kertész utcai épület apró kaviccsal beszórt udvarán már a kerthelyiség megnyitásakor is óriási hársfák álltak, amelyek körül toszkán, reneszánsz kolostorudvarokat idéző stílusban épült meg az árnyat adó, oszlopos folyosó. Az emeleti teraszok franciás könnyedségű lugasokként emelkednek a félköríves árkádok fölé, amelyekre egykor szinte teljesen ráborultak a hársfák lombjai. A félkörívek felett a Robbiák modorában megformált, híres magyar festők portréival díszített majolika medalionok kaptak helyet.
A MÚLÓ PILLANAT ÖRÖK SZÉPSÉGE
A Fészek fénykorában, a húszas és harmincas években az udvaron opálos, ernyős villanylámpák alatt hófehéren terített kerti asztalok várták a vendégeket, „ahol esténként a legjobb művésztársaságok vacsoráztak”. Bár Szőnyi nem tartozott a művészklub megrögzött látogatói közé, de minden bizonnyal őt is elvarázsolta egy-egy alkalommal a Fészek kertjének idilli hangulata: nem véletlen, hogy egyik legszebb festményén ennek a sajátos pesti miliőnek is emléket állított.
A puha, bársonyosan fénylő formák és a varázslatos kolorit, a gyöngyházas színek páratlan harmóniája időtlen hangulatot teremt a vásznon: meghittség, nyugalom és békés derű honol a beszélgető társaság körül. Szinte álomszerű lebegésben sejlik fel a látvány, az ábrázolt motívumok nem rajzolódnak ki élesen, mintha minden körvonalat feloldana a sárgán világító lámpák remegő fénye, a színes reflexek puha áradása. A lilákkal és kékekkel átszőtt középteret megvilágított és árnyékba boruló alakok lágyan hullámzó csoportjai keretezik, s bár a kompozíció tökéletes egyensúlyba kerül, mégsem érezzük a szerkesztés szándékolt, maníros furfangjait: Szőnyi úgy lakja be vattás hatású színfoltjaival a képteret, hogy kompozíciójának ritmusa olyan magától értetődőnek hat, mint a nyugodt lélegzés. Bonnard vagy éppen Rippl-Rónai tiszta festőisége, képeik elemelt hangulata jut eszünkbe Szőnyi remekműve előtt: olyan művész alkotása, aki képes megragadni és időtlen lírával felmagasztalni a múló pillanat örök szépségét.
Molnos Péter