Kiszínesedő világ
1899-ben Rippl-Rónai József ellátogatott kedves barátjához, Aristide Maillolhoz egy kis katalán településre, Banuyls-Sur-Merbe. A szürkés-feketés, whistleri palettához ragaszkodó Rippl-Rónai képein ekkor jelentek meg ismét az élénk színfoltok. Ahogy emlékezéseiben felelevenítette ezt a fordulópontot: „Itt csakhamar mindent színesnek láttam, de még nem »naposnak«. Itt festettem azokat a képeimet, amelyeknek religiózusan egyszerű, de egyúttal színes motívumai átmenetül kínálkoztak a »fekete« sorozattól a napos, vagy ha úgy tetszik, harsogóan színes sorozathoz. (…) Ez volt a fordulópont, innen datálódik mai felfogásom, búvárkodásaim mai állapota a piktúrában.” A most vizsgált, már Magyarországon készült tájkép ennek a fordulatnak a gyümölcse. Tetten érhető benne a decens, visszafogott, 19. század végi párizsias előadásmód, de a gondosan megválogatott tónusok (a sárgákhoz és a zöldekhez társított világos lilák és türkizek) jelzik Rippl-Rónai különleges kolorista érzékenységét.
Somodori kitérő
Rippl-Rónai alaposan feldolgozott életrajzából tudjuk, hogy a festő kedves öccsét, a vasutasként szolgáló Rippl-Rónai Ödönt 1898-ban a Kaposvárhoz közeli Somodor-Somogyaszalói állomásra helyezték. A Párizsba szakadt művészen úrrá lett a honvágy, Wiesbadenből írta testvérének: „Sokkal szebb lesz nálad a te művészi hajlékodban – meleg kandalló mellett – jó könyvvel és derült kedélyben élni (...) a két kulacsos életet nem kedvelem, nekem szív, nekem meleg otthoniasság kell.” Így is történt, 1901 tavaszától 1902-ig az aszalói állomás épületében talált otthonra a festő és francia élettársa, Lazarine. A békés, családi miliőben eltöltött hónapok alatt – ahogy Pandur József írta – „a parasztokkal, intézőkkel való diskurálások, a somogyi táj szépsége munkára serkentették. Jól ismert képek születtek itt, többek között a Somodoraszalói raktárak, Lazarine a tükör előtt című festmények.” Ezek a művek a most vizsgált festmény közvetlen társai az életműben; a rajta megjelenő napfény a hazatalálás belső melegségével járja át a finom foltrendszerré átírt festői remeklést.
Az élet melege
A most vizsgált kép – a hátoldalán látható címkék alapján – szerepelt a festő 1902-es Merkur-palotabeli kiállításán. Ugyancsak látható volt az igazi áttörést jelentő, 1906-os Könyves Kálmán Szalonban megrendezett tárlaton is. Petrovics Elek elemezte a Művészet hasábjain értő módon Rippl Rónai kiállított képeinek különlegességét: „Festőnk mindent alla prima old meg s ha csak lehet, egy ülésre be is fejezi a képet; csak ha a feladat terjedelme ezt nem engedi, osztja folytatásokra a munkát. (…) Az út, mely a benyomás fogantatásától a megörökítéséig vezet, rövidebb, semhogy útközben elillanhatna annak frissessége. S innen van képeinek egyöntetűsége, egységes, kerek hatása. Minden kép ugyanegy meglátás, ugyanegy fokú felindulás eredménye; a festői előadásban a nehezen megállapítható, gyakran számba sem eső, de a változó lelki és testi tényezők hatása alatt elkerülhetetlenül beálló zökkenések a lehetséges legkisebb mértékre vannak leszállítva. Ugyanazon izgalom melege árad szét a kép minden zugában, mint az életnek ugyanaz a nedve kering a növény minden rostjában. Az ily kép órák műve, s ha szerencsés óráké, becses tulajdonsága van: az élet melegét érezzük rajta.”