Hátoldalán:
Velencei, barcelonai kiállítások címkéi, valamint Achmed Ali Mirza hercegnő gyűjteményi cédulája.
Perlmutter Izsák korának egyik legelismertebb magyar művésze volt, a kevesek egyike, kinek művei a világ számos nagy múzeumában helyet kaptak. A római Museo Capitolino, a velencei Galleria d'Arte Moderna és a stockholmi Nemzeti Múzeum mellett Oslo, Nürnberg, London és Brüsszel városa vásárolta meg képeit. Sőt 1926-ban az a kitüntetés érte, hogy a firenzei Uffizi is - Magyarországról Csók, Rippl, Benczúr, Szinyei Merse és László Fülöp után - festményt kért tőle legendás önarcképgyűjteménye számára. Számos kiemelkedő művészeti díj öregbítette hírnevét, mint a müncheni nemzetközi tárlat nagy aranyérme 1909-ből, vagy éppen a vizsgált képünk által kiérdemelt barcelonai "Grand prémio".
Perlmutter Izsák gazdag polgári családból származott, olyan örökölt vagyon állt mögötte, mely élete végéig biztosította számára a gondtalan, fényűző megélhetést. Apja kezdettől fogva támogatta terveiben: Magyar Mannheimer, Karlovszky majd Bihari Imre iskolájában tanulhatott. 1890-ben iratkozott be a párizsi Julian Akadémiára, melyet három éves megszakítás után 1894-ben újra elkezdett. 1899-től öt évet Hollandiában, először Larrenben, majd Vollendammban töltött. Párizsból való kivonulása jellegzetesen századvégi érzésről tanúskodik. A nagyvárosi kultúrától a vidéki táj és egyszerű népe felé fordulás rokon a Nabis-k törekvésével, de párhuzamba állítható a primitív népek kultúrájában való elmerülés vágyától hajtott Gauguin új etikai-művészi törekvésével is. Perlmutternek azonban anyagi helyzete lehetővé tette, hogy az első világháború kitöréséig minden év májusát - a múzeumok nagy tavaszi szezonjait - Párizsban tölthesse.
Ennek következtében csak elvétve találhatunk magyar művészt, aki ezekben az években naprakészebb ismeretekkel rendelkezett nála a francia művészet terén. Nem csupán nézőként, de kiállítóként is képviseltette magát a párizsi tárlatokon. Tizennyolc ízben szerepelt a Salon kiállításán. Önéletrajza szerint kezdetben a francia naturalista irány, elsősorban Bastien-Lepage - Csókot, Ferenczyt, Iványi Grünwaldot is megihlető - hatása alatt állt, majd a merészebb, "szélesebb technikájú, impresszionistának nevezett irányt" követte. Első Hollandiában töltött évei alatt szinte monokróm, sötét színvilágú népéletképeket festett, de idővel palettája fokozatosan kiszínesedett.
Vizsgált képünk már elsősorban tobzódó koloritjával hat és számos vonásában az impresszionizmus stiláris jegyeit hordozza. A háttal szereplő központi figura és a kép szélei által elvágott motívumok a kompozíció esetlegességét hangsúlyozzák. A hullámzó, izgatott - Pissaro műveire emlékeztető - ecsetkezelés vibráló kalligráfiája mozgásba hozza a festmény felületét. Az ábrázolt tér különböző mélységi rétegeiben elhelyezkedő motívumokat - színintenzitásban és faktúrában egyenrangúan kezelve - úgy sorolja egymás mellé, hogy az a felület izgalmas, térbeli lüktetését eredményezi. Ragyogó koloritja a kortársak szemében is feltűnést keltett. Lázár Béla - Perlmutterről írt monográfiájában - éppen vizsgált képünk kapcsán elemzi a művész kivételes színhasználatát. "A fény lesz nála az uralkodó elem, mellyel betölti a parasztszobákat, hogy azokat átitassa gazdag színességgel. Az ablaknál ülő, varrogató asszony s a háttal álló parasztnő előtt játszó főkötős gyerek az élet egy csöndes jelentéktelen mozzanata, de jelentőssé fokozzák a fényben felragyogó színek, a fejkendő sárgája, a vörös sávos blúz, a babos szoknya fehér pettyei s a fehér kendővel letakart asztalra rakott sok porceláncsésze tejfehér színe. A színek élnek a fényáramlásban. Élnek, mozognak, vibrálnak és ragyognak.
A színeknek e csodás melódiáját biztos kézzel tartja össze a fényáradat, mely a szoba minden zugát betölti és életet ad mindennek, ami benne van."
A népéletkép témáját, mely életművében egyértelműen holland eredetű - Csók Istvánhoz hasonlóan - nem illusztratív, hanem elsősorban festői céllal alkalmazta. Jól látható, hogy Perlmutter erős színhatásokat kedvelő művészi alkata a gazdag népviselet és a szűk térben zsúfolódó tárgyak ábrázolásával lehetőséget keresett és talált a képfelület dekoratív ritmizálására.
Festményeinek konszolidált, visszafogott modernsége, dekorativitással elegy redukált impresszionizmusa a század első és második évtizedében - elsősorban külföldön - műveinek nagy népszerűséget eredményezett. Halála után művészi hagyatékának nagy része, a végrendelet akarata szerint, a Zsidó Múzeumba került, de számos képe található - az említett külföldi gyűjteményeken kívül - a Magyar Nemzeti Galériában is.
Molnos Péter