Irodalom
Magyar vadak Párizstól Nagybányáig 1906–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
A Nyolcak. Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István, Pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára, Pécs, 2010.
Barki Gergely: Berény Róbert. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Berény Róbert 1906-ban már mint a magyar vadak enfant terrible-je Párizsban állított ki az Őszi Szalonon. De Matisse előtt Zemplényi Tivadar volt a mestere Budapesten. A pesti zsidó polgárcsaládba született Berény – zenei érdeklődése mellett – 1904-től már szervezett képzőművészeti képzésben részesült a Mintarajziskolában. Korai képeit Munkácsy Mihály és Rembrandt ihlette, ahogy a most vizsgált, jelzése szerint Budapesten készült ifjúkori csendéletén is látható. Bár a kép születése idején Berény még 18 éves sem volt, máris megmutatta oroszlánkörmeit és hihetetlen tehetségét. Az egyszerű faasztalra ropogós fehér abroszt terített, arra helyezte el a csendélet tárgyait: a virágmintás kerámiakancsót, a vízzel teli poharat, a sárga citromot és a karcsú lábú üvegtálalót. A tálban lévő őszi gyümölcsök (talán sárgabarackok) meleg színei szinte beleolvadnak a háttérben fellógatott, árnyékos zöld drapéria virágmintás arany szegélyébe. A fiatal tehetség nem elégedett meg az egyszerű csendélettémával, hanem azt is játékosan ötvözte a rojtos, mintás kendővel. A bordűr rózsafejei szellemes párbeszédbe elegyednek a napfény által megvilágított tárgyakkal, a virágos kancsóval vagy a gyümölcsökkel. Mindehhez érzékien érett, bravúros ecsetkezelést társított, ólomfehér csúcsfényekkel.
Bár alapjában véve a klasszikusok múzeumi remekműveiből táplálkozott, érezhető rajta az a vonzalom, amely a fiatal Berényt elvezette a modernista csendéletfestészet legnagyobbjához, a bálványozott Paul Cézanne-hoz. Ahogy a művész monográfusa, Barki Gergely írta a hamarosan a legjobb párizsi szalonokban megforduló magyar művészről: „Berény Cézanne felfedezésében élen járt. Nem csupán a magyar festők körében volt az első, aki megértette és azonnal integrálta saját festészeti megnyilvánulásaiba, de a párizsi progresszió élvonalában is csak nagyon kevesen voltak, akik ennyire korán felismerték az aix-i remete megkerülhetetlenségét, az új utak origóját. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt a Gertrude és Leo Stein által szervezett szombat esti összejöveteleknek, ahol Berény 1906-tól rendszeresen megfordult.” A most felbukkant, eddig nem ismert csendélet betekintést enged egy nagy formátumú művészegyéniség esztétikai profiljának kialakulásába.