A művészettörténet-írás gyakran és szívesen emlékezik meg a külön utat járó, stílusirányzatokhoz és mozgalmakhoz nem sorolható alkotókról, akiknek elszigetelt munkássága magányosan emelkedik ki a korstílusokhoz szorosan kötődő többség előzményekből levezethető, utódokkal megtámogatható életműveinek tömegéből. E társtalan művészek közül itthon Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos neve merül fel a leggyakrabban, ők képviselik e sajátos, külön világot teremtő művészetet az összefoglaló kötetek lapjain. Annak ellenére vívták ki maguknak a „nagy magányosoknak” kijáró elismerést, hogy mindketten szorosan kötődtek a mintát adó, közös európai tradícióhoz, miközben saját kortársaiktól sem szakadtak el igazán. Van azonban egy kiemelkedő, de még mindig alig ismert festőnk, aki úgy alakította művészetét a 20. század első felében, mintha minden szálat el kívánt volna vágni, mely saját korához kötötte. Mokry Mészáros Dezső valóban úgy tűnik fel előttünk, mintha a szó szoros értelmében a Holdról pottyant volna a magyar művészeti élet szereplői közé.
Az 1881-ben született Mészáros Dezső sorsa több ponton is rokon Csontváry jól ismert élettörténetével. Gyermekként ő is rajongó lelkesedéssel figyelte és csodálta a természet szépségeit, megtanulta az állatok preparálását, fantasztikus bogár- és lepkegyűjteményeket készített. Míg azonban Csontváryt elsősorban a nagy távlatok, a fenséges természeti látvány monumentalitása ragadta meg, addig Mokry Mészárost a mikroszkóp lencséje által feltáruló, addig ismeretlen világ nyűgözte le. Első képeinek formanyelvét nagyban meghatározták ez irányú tanulmányai, az a magával ragadó felismerés, hogy a látható valóság rejtett szépségei valami felsőbb, természetfeletti akarat csodálatos teremtő erejéről mesélnek. Filozofikus alkata, egész életében megőrzött gyermeki kíváncsisága és határtalan fantáziája a mikroszkópban látott képek nonfiguratív építőköveiből egy magával ragadó, új világot teremtett. „A sejtek egyszerű vizsgálatából a képzelet korlátlan és határtalan szabadságával jött létre az »Élet idegen planétán« képsorozata. A földi szépségideálok helyett inkább az alkotás örömének hódolva” – olvashatjuk a festő visszatekintő naplójában. E műveken Mokry fantáziája révén a gazdag rajzolatú mikroszkopikus látvány elemei egy elképzelt, távoli bolygó furcsa alakokkal benépesülő tájaivá változnak, teljesen elszakadva a hétköznapok tapasztalati valóságától.
Az »Élet idegen planétán« címmel jelzett képsorozat nyitó darabjai 1906 körül születtek, amikor Mokry Mészáros a Királyi Gazdagsági Akadémia elvégzése után jégkárbecslőként kezdett dolgozni Budapesten. A művészettől teljesen idegen, civil foglalkozás ismét a Csontváryval való párhuzamot erősíti, ahogy az a legyőzhetetlen késztetés is, amely időről-időre távoli, egzotikus célok felé vezette a két festőt. Mokry Mészáros 1908-ban Olaszországba indult, s ezzel egy közel hat esztendős, hosszabb-rövidebb megszakításokkal tarkított utazás vette kezdetét. Először Nápolyt vette célba, majd Capri szigetén telepedett le, ahol festőfelszerelést vásárolt és folytatta otthon elkezdett sorozatait. A szigeten megismerkedett az ott élő orosz menekültekkel, köztük Maxim Gorkijjal, aki két képét is megvásárolta. Halászsegédként dolgozott, hogy szerény megélhetését biztosítsa, de közben folyamatosan festette megdöbbentően újszerű és társtalan képeit. Bár 1909-ben hazatért Budapestre, barátságot kötött Gulácsy Lajossal és a Művészházban harmincegy művét bemutatta a közönségnek, már a következő évben újra vándorútra indult. Először Párizsba utazott, majd Spanyolország, London és Zürich következett, hogy 1912 őszén újra hazatérjen szülőfalujába, a Borsod megyei Sajó-Ecsegre. Feltehetően ebben az időszakban készült a most bemutatott alkotás is, mely az »Élet idegen planétán« című, sajnos alig néhány darabot számláló sorozatának egyik legszebb gyöngyszeme.
A meleg, néhol narancs vagy barna felé hajló, méz sárga tónusokból építkező színfoltok együttese egy szinte minden tárgyi utalástól elemelt, fekete tussal rajzolt, buján áradó vonalháló közeit tölti ki. A precíz rajz ihlető forrásait a mikroszkóp lencséjében feltáruló látványban, a növény- és állatvilág biomorf struktúráiban lelhetjük meg, de néhol a népi hímzések dallamos kalligráfiájának hatását is felismerjük a képzelet szülte, organikus minták megformálásában. A sejtek összefonódó együttesét vagy éppen kanyargó gyöngysorokat idéző részletek között távoli bolygók emberszerű lényei, furcsa, apró alakok bújnak meg, fokozva a festményből áradó transzcendens hangulatot. Az ábrázolás magával ragadó dekorativitását kiemeli Mokry sajátos technikája, ahogy az apró, vastagon feltett, kidomborodó színpöttyökkel és a hangsúlyos lakkozással ragyogó ékszert, tüzesen fénylő zománcképet varázsol az egyszerű kartonlapból.
Az Idegen világ című kép a magyar festészet történetének egyik legkülönlegesebb alkotójának varázslatos, szinte mágikus erővel ható gyöngyszeme. Felbukkanása ismét ráirányítja a figyelmünket arra, hogy a magyar műalkotások közül mennyi érték kallódott el az elmúlt közel egy évszázad során. Mokry Mészáros Dezső alkotásainak sorsa szomorú, de tökéletes példa arra, milyen tények akadályozzák azt, hogy egy művészi pálya elfoglalja méltó helyét az utódok által felállított értékrendben. Dobrik István 1985-ben megjelent alapos, de megjelenésében és illusztrációs anyagában rendkívül szegényes monográfiájában a festő 180 dokumentált művét említi meg. Megdöbbentő, de nagyon is jellemző tény, hogy az oeuvre-katalógusban felsorolt képek és kisplasztikák közül 113 mű esetében a lelőhely ismeretlen: az életmű több mint 60 százaléka elveszett vagy megsemmisült az elmúlt évtizedek során. E lappangó művek közül most egy, az Idegen világ közel száz esztendős rejtőzködés után végre előkerült, újra ráirányítva a figyelmet egyik legfontosabb, egyszerre fájdalmas és inspiráló feladatunkra: a magyar festészet ismeretlen remekműveinek felfedezésére és bemutatására.
Molnos Péter
IRODALOM:
Dobrik István: Mokry Mészáros Dezső 1881–1970. Miskolc, 1985.