Irodalom
Román György: A fekete hegyek lakói. Magvető, Budapest, 1996.
Kolozsváry Marianna: Román György. Pogart – Román György Alapítvány, Budapest, 2001.
A nosztalgia megidézése
„Mindezek a kreatív kapcsolatok – írta a festészetről memoárjában Balthus, a nagy magányos – ugyanahhoz a földi dalhoz tartoznak, a világ ősi forrásából fakadnak, amelyről nem tudok semmit, de amely a nap vagy a csillagok fénysugarai révén üzeneteket küld nekem. A művész állandóan arra törekszik, hogy újra felfedezze a lángoló tüzet, azt a tűzhelyet, ahol a szikrák születnek.” Román György, a magyar figurális festészet nagy magányosa hasonló szikrákat élesztett fel alkotásaival. Legendás főműve, az 1946–48 között készített Fiúk motorbiciklivel a nosztalgia megindító húrjain játszik. Két izmos, rövidnadrágos fiatal fiú szerel egy motorkerékpárt a kertvárosi utcán. Az úttest aranyló sárga, már-már mediterrán fényben fürdőzik. A kerítésen túl csinos villák sorakoznak a dús levelű bukszusok mögött. Középen a vágy tárgya áll, egy 1920–30-as évekbeli piros motorbicikli. A csíkos pólós fiú a motorkerékpár kormányát próbálgatja, a kék nadrágos a hátsó tengelyen igazít.
Kolozsváry Mariann, Román György monográfusa egy külön tanulmányában a gyerekkori emlékek álmokkal összecsúszó világába helyezte a kép ihlető forrását: „Valóban inspiráló lehetett az a jelenet, amit gyerekkorában megfigyelt, mikor két izmos fiú, minden fiatal srác álmát, egy motorbiciklit szerel, és láthatóan útra készülnek valahova, valami izgalmas kalandra. Román túlcsorduló fantáziájának nem is kellhetett ennél több, a legényeket sportolóként, vagy még inkább a jól ismert vurstli artistáiként ábrázolta, a környezetükben a gyűlölt Józsefváros bérházainak nyoma sincs, helyettük fák, kertek, tágas villák sorakoznak, és az út eltúlzott perspektívája a távolba való száguldásra csalogat.” A festmény az álmok és a nosztalgia aranyló ködéből lépett elő, ahogy a művész megfogalmazta: „maga volt a testet öltött nyári ragyogás, a gyermekkor boldogságot, eljövendő szép jövőt váró életöröme.”
Román, az etalon
Román életműve előtt sokszor a 20. századi művészet avatott értői is zavartan állnak. Esszenciális figurális művészete ellenáll a száguldó kortárs trendeknek. Németh Lajos művészettörténész nagyon találóan írta róla: „Ezt az életművet nem lehet semmivel sem összevetni, nem lehet megkeresni a helyét a modern magyar vagy egyetemes művészet irányzatai között, nem lehet megtalálni a modern művészet koordináta-rendszerében azt a metszéspontot, amely mellé odabiggyeszthetnénk: ez itt Román György művészetének helye.” Sokak számára viszont Román az etalon. El Kazovszkijról köztudott, hogy két nagy kedvence volt a hazai festők közül, a két nagy magányos: Farkas István és Román György. A körkérdésre, hogy jelöljék meg az öt legjelentősebb modern magyar festőt, jó pár művész válaszolt úgy Váradi Júliának két évtizeddel ezelőtt, hogy Román György benne van a legfontosabbak élmezőnyében. Olyan alkotók álltak ki Román különleges festészete mellett, mint Roskó Gábor, Hecker Péter vagy Gábor Áron.
Mivel a kortárs képzőművészet figyelmét irányító fókusz a nemzetközi konceptualizmus és a geometrikus absztrakció felé fordult, sokan nem értik a Román által képviselt, zabolátlan erejű, egzisztencialista mélységből feltörő, senkiéhez nem hasonlítható festőiséget. Pedig ő a hazai kánon ünnepelt ikonja, aki mellé a 20. század derekának legjobb gyűjtői álltak (például Kolozsváry Ernő). Ha nemzetközi példákkal szeretnénk közelebb kerülni a megértéséhez, akkor – a naiv, elbeszélő fekete festészet mai reneszánsza mellett – a Londoni Iskola olyan kulcsfontosságú alkotóit említhetjük, mint Francis Bacon, Lucian Freud, R. B. Kitaj, vagy akár az amerikai Philip Guston.
Békebeli életszeretet
Román György a 20. századi festészet egyik legkülönösebb figurája, festő, szépíró és bokszoló, aki a kegyetlen őszinteség és az eredeti nézőpont frissességét hozta a kurzusok, ideológiák és a pénz szolgálatában kompromittálódott magyar művészetbe. Zsigeri különlegességének fizikai és lelki okai voltak: csecsemőként örökre elveszítette hallását. A betegségek dacára a kis Román Györgyöt szerető család vette körül, anyja megtanította beszélni, fiatalon rákapott a testedzésre és elmerült a betűk csodálatos világában. Kifejező íráskészségének köszönhetően tudjuk visszafejteni csodálatos művészi motívumvilágát, fennmaradt szövegein keresztül. Életrajzát nézve igazi népmesei figurává vált, akivel Rejtő Jenő-i kalandok sora esett meg. Nemcsak a festők által kedvelt városokban járt, Bécsben vagy Párizsban, hanem ellátogatott az Egyesült Államokba és beutazta Ázsiát is. Berlinben hivatalos ökölvívóként lépett fel, Sanghajban csokoládégyártásba fogott, Budapesten kalandregényeket írt – bár egyiket sem követte nagy siker. Rajongott a gésákért, sűrűn látogatta a távol-keleti mulatókat, de közben képzőművészként is működött.
Románt származása miatt behívták munkaszolgálatra, de a bujkálást választotta, és bár túlélte a vészkorszakot, családja egy része odaveszett a holokauszt idején. A második világháborút követő pár boldog esztendőt felszabadulásként élte meg. Ekkor született a most vizsgált, kellő vászon hiányában – az ebben a korszakban festett nagyméretű képeihez hasonlóan – két kartonlapból összeillesztett műve is. Mellé lehet állítani a kubizmusból saját festői univerzumot kifejlesztő Fernand Léger életöröm-világát. Az öreg Léger a második világháború után festette – több más kerékpáros képe között – a híres Szabadidő (Homage to Louis David) című kompozícióját. Az 1948–49-es nagy méretű képen jellegzetes léger-i alakok állnak színes-csíkos ruhában egymás mellett, biciklik társaságában a jókedvű tavaszi tájban, a harmincas évek vakációit idézve meg. Bár a cím Jacques-Louis David Marat halála című klasszikusára utal, a háború utáni felhőtlen optimizmus hatja át a békegalambok alatt pihenő társaságot. Ugyanebben az időben született Román György motorbiciklis képe – Léger-t idéző, csíkos mezes figurákkal –, hasonló módon a háború utáni boldog pár esztendőnek a lényegét sűrítve össze. A két diktatúra közötti néhány felszabadult, örömteli pillanatot, amikor a művész visszarévedhetett legszebb gyermekkori emlékeibe. Ennek a felszabadult nosztalgiának muzeális rangú foglalata a Fiúk motorbiciklivel.