JUHÁSZ FERENC: HANTAI SIMONNAK
„NÉZÉSED CSILLAGÖZÖN. HOGY VOLTÁL: MEGKÖSZÖNÖM. PUPILLÁD HAJNAL-SZIROM, SZÍVEDBEN VILÁG-TEMETŐ, AGYADBAN ESZMÉLET-TETŐ. HIÁNYZOL, TESTVÉREM, BARÁTOM: SIMON. TE HAJNALOM, TE ALKONYOM.”
„Íme tehát egy újabb nagy kezdet, amilyet tíz évente egyszer, ha látunk”. André Breton (1896-1966) francia író, esztéta, a szürrealizmus irányzatának megalapítója így írt Hantai Simonról nem sokkal Párizsba való megismerkedésük után. És valóban, Hantai Simon festőművész - aki 1948-ban rövid római tartózkodás után (megkapta a Magyar Akadémia ösztöndíját és ott vette meg egy festményét Norman Mailer, mikor megkapta a Pulitzer díjat a Meztelenek és holtak című regényére) 1949-ben Franciaországban telepedett le – 1953-as kiállítását maga Breton vezette be. Munkásságát átfogóan az ’50-es években André Bretonnal való barátsága és a szürrealizmus hatása jellemezte, majd szakított Bretonnal és a fordulópont számára Jackson Pollock és az akciófestészet felfedezése volt.
Hantai mindig vonzódott a filozófiához és saját naplóját az olvasott és hallgatott gondolkodók jegyzeteivel, följegyzéseivel töltötte meg. Főiskolásként filozófusokat olvasott, Kantot, az akkor nagyon olvasott Spenglert, vagy Freudot, Heideggert. Emellett Feuerbach-ot, Lenin Állam és forradalom című munkáját és egy Engels-válogatást. Cs. Szabó László előadásaira járt és följegyzéseiben képzőművészeti problémákkal foglalkozott.
Hantai Simont az 1941/42-es tanévben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mesterségbeli előképzettség, gyakorlat és művészeti ismeretek nélkül kezdte meg tanulmányait Aba-Novák Vilmos osztályában, freskó szakon. 1941 decemberében Aba-Novák meghalt, Kontuly Béla vette át az osztályt. Ekkor már a fővárosba költözött festő szerelmével, Bíró Zsuzsával, akivel a Damjanich utca 30.-as szám alatt lakott. Az itteni pezsgő művész-léthez kötődik első, jelentős festménye, az a nagyméretű csoportkép 1946-ból, melynek címe Életöröm, és látható rajta Rózsa György, Sárközi István, Bíró Zsuzsa és a legjobb barát, a szintén biai Juhász Ferenc költő. A testvér-barát, aki egész életében, több mint fél évszázadig az összekötő kapcsot jelentette hazájával.
Hantai Simon, az 1922-ben Bián született festőművész egész életében hű maradt szülőfalujához, habár külföldre költözése után soha többet nem látogatott Magyarországra. Mégis, a Magyarországon még inkább figurális munkáival induló Hantai a már párizsi Mariale-sorozatának világa édesanyja kék svábkötényének redőiből, mint ősképletből eredeztethetők. 1960-ban így édesanyja hajtogatott kötényének ihletésére kezdte meg a pliage festõi módszer alkalmazását.
1982-ben visszavonult, abbahagyta a festést.1994 óta újra dolgozott: régi vásznait feldarabolta,szétvágta, majd – a festés gesztusát a végsőkig kiiktatva – a képek egy részletének a sokszorosítási technikák (fotó, szitanyomat) segítségével reprodukált változatát újra felhasználta. Két jelentõs francia filozófus, Jean-Luc Nancy és Jacques Derrida 2001-ben dolgozott Hantaï Simonnal a La connaissance des textes (A szövegek ismerete) című, közösen írt és illusztrált filozófia köteten. Képei már életében számos nagy európai és amerikai magánygyűjteményt, illetve múzeumot gazdagítanak.
Testvér-barátja, alkotótársa, a szintén biai származású Juhász Ferenc költő eképp ír róla:
„Hantai Simon korunk egyik legnagyobb festője. Azé a koré, amelyben élnünk rendeltetett, s amely nemcsak jelenét, de jövője idő-gömbjét is benövi lánggal, reménnyel, pusztulással és virágzással. Ez a lángelme, mert hiszen az, festő-lángelme, mint az emberlét legnagyobbjai: mindíg a Titkot keresi, gyötrődve, töprengve, szenvedve, jajtalanúl és magányosan.”
„Szívemben kiöntöttem én már az ő aranyszobrát, de hadd mondjam meg újra: ő az, akinek édes szüleim után mindent köszönhetek. Hányszor ültem vele a holdfényes udvaron, vagy a nyár-reggeli lépcsőkön, főiskolai műtermében, és Damjanich-utcai kopár lakásában. Úgy, mint a középkor művésznövendékei fittal és csodálatos mestereikkel. Hittem neki és tudtam: várja tőlem az igazi szót. Ez a kimondott és néma biztatás, ez a konok és szigorú szeretet segített leginkább megtalálni költői önmagamat.”
(Juhász Ferenc: Az eredetről és küldetésről, részlet)