Az 1995-ös nagy Gyarmathy életmű-kiállítás a reveláció erejével hatott, olyan művek kerültek bemutatásra az ötvenes évek végéről és a hatvanas évek elejéről, amiket a nagyközönség eddig nem láthatott. A rácsszerkezeteiről és kozmikus kompozícióiról nevezetes, "konstruktivista" Gyarmathy mellett betekintést nyerhettünk egy organikus-szürrealista festő munkásságába is, aki nemcsak az Európa Iskola idején alkotott biomorf, szürreális festményeket, de később is időről időre visszatért a logosztól a bioszhoz. A konstruktív rendszertől elhajló műveket a kritika eddig kuriózumként értékelte, amelyek "csak hitelesebbé tette a dominánsként elfogadott rendszert. Hasonlóképpen hatott egy-egy kép esetében az a finom deviancia is, amikor a lazúros festésmód által adott transzparencia-lehetőségeket kihasználva a mértani sémára egy attól eltérő, szabadabb, az informel gesztus lenyomatát őrző rendszert vetített rá a festő." (Várkonyi, 1995, o.n.) Ilyen szabadabb, informel rácsszerkezet adja az Életrekelt szerszámok alapstruktúráját is, azzal a plusszal, hogy a rányomott szerszámok átírják, a szürrealizmus nyugtalan vizére sodorják ezt az informel struktúrát. Ha nem is esernyőt és varrógépet látunk a boncasztalon, a hatalmas vörös fogó és az metszőolló igencsak elemeli a festményt az absztrakt realitás talajától.
Gyarmathy az 1940-es évek elején kísérletezett először absztrakt kompozíciókkal, de hagyományosabb, természetelvű festményeivel csak 1945 után hagyott fel, a figurativitásról azonban ezután sem tudott teljesen lemondani, így jól jött neki az Európai Iskola szürreális ízlésvilága. Kállai Ernő bioromantika koncepciója 1947-től vált Gyarmathy festészetének meghatározó elméleti hátterévé, de a szürreális figurák tovább élték a maguk külön életét a festményeken. Jellegzetes Gyarmathy-figura például az 1947-es Gea, aki 1949-ben Földanyaként is megjelent, de ugyanilyen markáns szereplők a madárszerű lények és a Picassót idéző Párkák is. A fogó és a metszőolló figurativitása azonban sokkal kézzelfoghatóbb, reálisabb, mint a könnyed, lebegő lények korábbi rajzolatai. Árnyszerű konkrétságuk a fotogramokra emlékeztet: Gyarmathy a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején rengeteget kísérletezett különféle anyagok fényérzékeny papíron hagyott lenyomataival. Áttetsző textíliákkal, gézlapokkal, növényi fragmentumokkal dolgozott, amelyek festményeihez hasonló geometrikus rácsokat írtak a papírra. E fénynyomatokra hasonlítanak az életrekelt szerszámok is azzal a különbséggel, hogy nem fekete-fehérek, hanem élénk színekben pompáznak.
De térjünk vissza az alapot adó informel struktúrához, ami nem is annyira informel, inkább Max Ernst frottázsait, vagy közelebbről a szürnaturalisták kapart, cuppantott vásznait, illetve Ország Lili sejtelmes elkent írásjeleit idézi. Gyarmathynál a hatvanas évek elején sokasodtak meg az "informel" festmények, de már az 1954-es Épülő gyáron is festőkéssel és különféle festékbe nyomott, "cuppantott" anyagokkal dolgozott. A festék kenése, húzása alkotja az 1958-as Parabola alapszerkezetét is. Lehet, hogy az Ernst által inspirált Csernusék (Lakner, Szabó Ákos, Korga György) tevékenysége is hatott Gyarmathyra, de ő egészen eltérő, teljesen nonfiguratív kontextusban alkalmazta a frottázst. A Parabola héber írásjeleket idéző formái aztán a hatvanas évek elején uralkodóvá váltak nemcsak az ő, hanem Ország Lili vásznain is. A konkrét inspirációnak azonban itt sincs nyoma, Gyarmathy műveit 1962-ig nem állították ki itthon, bár magángyűjteményekben láthatta őket a fiatal művésznő. (Gyarmathy, az elvont művészet mestereként illegalitásban dolgozott, esténként és hétvégéin festett, de következetesen kitartott a Kállai-féle absztrakció útján.)
A hatvanas évek eleje azért is izgalmas fejezet a MÁV különböző fizikai és szellemi munkaköreiben dolgozó festő életében, mert egymás után többször is meghívták nagy lengyelországi kiállításokra, s ennek köszönhetően itthon is engedélyeztek számára egy-egy műterem-kiállítást, vagy vetített képes előadást. Nem csoda, ha Gyarmathy újult erővel fogott munkához és a geometrikus absztrakcióba oltott divatos szűrnaturalizmusnak is tág teret szentelt. A spektrumívű színekben ragyogó "informel" struktúrák közül az Életrekelt szerszámok nemcsak explicit szürrealista idézeteivel (fogó, metszőolló), de belső dinamikájával is kiemelkedik: a kép alsó felének rendszeres barnás-vöröses szerkezete ugyan földközeli asszociációkat kelt, de a felső rész kékben úszó, elkülönülő motívumai kozmikus távlatokat ébresztenek.
Hornyik Sándor