MEGHÍVÓ A KORTÁRS MAGYAR FOTOGRÁFIA: SZABÓ KÁROLY GYŰJTEMÉNYÉBŐL CÍMŰ KIÁLLÍTÁSRA

MEGHÍVÓ A KORTÁRS MAGYAR FOTOGRÁFIA: SZABÓ KÁROLY GYŰJTEMÉNYÉBŐL CÍMŰ KIÁLLÍTÁSRA

MEGHÍVÓ A KORTÁRS MAGYAR FOTOGRÁFIA: SZABÓ KÁROLY GYŰJTEMÉNYÉBŐL CÍMŰ KIÁLLÍTÁSRA

Kieselbach Tamás és Einspach Gábor tisztelettel meghívja a Kortárs magyar fotográfia: Szabó Károly gyűjteményéből című kiállítására, melyet 2007. március 30-án, pénteken 20.00 órakor Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora nyit meg.

Kopek Gábor megnyitóbeszédének szövege:

Hölgyeim és Uraim,

Rainer Maria Rilke 1875-ben született és lányként látjuk viszont az 1880-as évek elején készült fotográfiákon. nem véletlen, hogy anyja előszeretettel fotóztatta abban a hitben, hogy amit lát, az az igaz. Lányt várt Rilke születésekor és ezen elvárásán nem tudott túllépni.

Ekkor születik meg Egon Schiele, a látvány és érzelem ember, akinek fotográfiához való viszonya figyelemre méltó. élvezi a leképzés viszonylagos gyorsaságát, örömmel látja viszont arcvonásait, a valóság kitörölhetetlen jegyeit. a róla készült képek jellemzői, hogy időtlenek, személyiségét olyannak mutatják, mint aki képes lenne életét ma ugyanúgy folytatni, mintha az 1918-ban nem szakadt volna meg.

"nem sikerült semmi" mondja egy héttel halála előtt Antonin Artaud, aki 1896-ban születik, és aki nem kész műveket hagyott ránk, hanem jelenlétét abban a 20. században, amelyről úgy fogalmaz Artaud, hogy "az értékek általános leértékeléséhez" vezet. Ebben a században találkozik a fotográfiával, melynek szereti a hangnélküliségét. Vajon komolyan vehetjük-e ezen életek példáit, ha fotográfiáról gondolkodunk? Mivel a fotográfia környezetünkre gyakorolt hatása éppen az időhöz való viszonyából eredeztethető, azt gondolom, igen.

A fotográfia az első olyan képalkotói rendszer, amely az idővel kíméletlen párbeszédet folytat, a leképzés pillanatában szinte legyőzi azt. Nem vesz tudomást az időbeliségről, a folyamatosságról, az emberi lét azon kényszeréről és beidegződéséről, miszerint folyamatosan érzékeljük az idő múlását, illetve az egymást követő események sorozatát.

A fotográfia ebből a természetes, az ember számára örökösen fennálló helyzetből kilép és önkényesen szembesít a számunkra már csak az emlékezetben létező látvánnyal, a múlttal való jelen idejű szembesülés az ember élethez való viszonyát változtatta meg azáltal, hogy képessé vált "visszanézni" az időt, bármikor belenézni a már nem létezőbe. ezt korábban egyetlen alkotói folyamat sem volt képes létrehozni, ezért beszélnek a fotográfia kapcsán a kép újkoráról.
a kikezdhetetlennek tűnő analóg fotográfia - mely nem a valóságot tette eddig sem közvetlenül hozzáférhetővé, hanem a valóság képét, kikezdi és kiüríti az ember valósághoz fűződő megszokott viszonyát. ebből az következik, hogy a virtualitás lépéselőnybe kerül az ember természetes közegével szemben.

Az elektronikus leképzés ugyan megrendíti az ábrázolás hitelességét, de nem kell a civilizáció végnapjaira gondolnunk az előállt, kissé áttekinthetetlen helyzetben, nem történik ugyanis más, mint hogy az ember megpróbál szinkronba kerülni az általa előidézett lehetőségek használatával.

Ezt teszik azon alkotók is, akiknek ma itt megnyilatkozásait látjuk, és akik közül néhányan korábbi tanítványaim. erre mondta moholy-nagy, hogy az ember minden megnyilatkozása egy-egy leszámolás a világgal és önmagával, betekintést enged pillanatnyi állapotába.

Ezt a leszámolást láthatjuk Szabó Károly gyűjteményében és újra regisztrálhatjuk, hogy a fotográfiák utóélete jelentősebb megszületésük pillanatánál. A gyűjtemény létrehozása imponáló, ugyanis egy olyan országban, ahol a fotográfia még mindig nem érték, a gyűjtő jelenléte és felelőssége meghatározó. és meghatározó a galéria nagyvonalúsága is. itt a körúton, szép csendben legalizáljuk a fotográfiát a táblaképekre emlékező falakon és azt gondolom, a fotográfiák állják az összehasonlítást.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 Eperjesi Ágnes:Weekly menu,1999.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

×

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról