Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

Kamondy Imre Budapest, 1961

Kamondy Imre író 1961 március 14-én született Budapesten. Középiskolát a budapesti Kölcsei Ferenc Gimnáziumban végezte.
1980 és 1989 között a kaposvári Csiky Gergely színházban dolgozott, mint színész. 1984 óta publikál verseket és prózát irodalmi lapokban. Élet és Irodalom, Törökfürdő, Csillagszálló, Műút, stb. 1992 és 2000 között a Vadsanzon zenekar alapító tagja és frontembere.

2001-től a Cabaret Medrano alapítója és a zenekar frontembere.
2004 és 2008 között 3 alkalommal színházi zenét is komponált: Kecskeméti Katona József színház, Szkéné színház , Kapolcs völgy fesztivál.

2012-ben megjelent első könyve a Kacat Király a Lim-lomok földjén című verses meseregény.

 

2015 évétől kezdve vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon

2008-évében fél éven át szemináriumot tartott az 1905 és 1913 között alkotó  expresszionista német festők munkáiról (pl. Brucke csoport) a  Képzőművészeti szakközépiskolában.

Kiállításai:

2016 augusztus: Pótkulcs Szentendre főtér (Csoportos kiállítás)

2017 október: Kiadó étterem kávéház (Egyéni kiállítás)

  1. magyar festészet napja: Kondor Béla Művelődési ház (Csoportos kiállítás)

2018 április: Pótkulcs kávéház étterem (közös kiállítás Borsándi Balázs festővel)

2018 október: Szabó Ervin könyvtár/ Vissza térni délre (Egyéni kiállítás)

2019. május 30-án: Álom utazás egyéni kiállítás  Kugler Art szalon Galériában (Egyéni kiállítás)

 

 

 

Jelenleg, művészetterápiás csoportot vezet, és a Palackposta újság számait szerkeszti valamint a Cabaret Medrano együttes vezetője.

Önnek is van Kamondy Imre képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Kapcsolódó fotók

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról!

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!