Mednyánszky és Turner
"Mednyánszky bárót ma már a klasszikusok közé számíthatjuk. Egyöntetűsége elérte azt a tökélyt, hogyha akármelyik képéről, mondjuk például az Alkony a lápon vagy az Este címűn, elveszne a neve, többi képei alapján évszázadok múlva is kétségbevonhatatlanul meg lehetne állapítani, hogy az övéi. Az ő éjjeleiben ott érezzük magunkat, egész lényünkkel, a művész közelében. Úgy szeretni és úgy megfesteni az éjjelt nem tudja ma senki, mint ő. (
) Aki át tudja érezni Mednyánszky művészetét, ilyennek fogja őt mindig kívánni és találni, ezt az esti vagy alkonyati melankóliát találva meg még derűs képeiben is. (
)Ó, más harmónia születik ebből, mint a Raffaellóké; talán Rembrandt önarcképeinek van némi közösségük Mednyánszky tájképeivel, amelyek szintén önarcképek." Ezek a sorok a legnagyobb magyar művészettörténész és művészetkritikus, Fülep Lajos tollából származnak. Említhette volna analógiaként Turnert is, hiszen Mednyánszky hasonlóan beskatulyázhatatlan mesterévé vált a természet hatalmas látomássá, gomolygó vízióvá történő átlényegítésének.Akár Turnernél, Mednyánszky számára is a köztes állapotok, köztes helyzetek, a különböző napszakok közötti átmenetek jelentették az ihlet egyik fő forrását: amiképpen élete is a határmesgyéken történő vándorlást példázta, az örökös úton levést az arisztokrata és a kívülálló (a csavargó, a bohém művész, a magányos számkivetett) között. Mednyánszkyt, Turnerhez hasonlóan mindig a tudatos és a tudatalatti határvidéke, a belső tartalmat roppant erővel összefoglalni, sűríteni kész festői energia, nem pedig a látványelemek realizmusa foglalkoztatta.Ő maga naplójában így foglalta ezt össze: "A művészet, úgy mint a költészet, prófétikus. - A modern művészetnek új elemekre van szüksége, mely által mélyebbé és jelentősebbé válik. A művészet célja nem csupán mulattatni, az léha, materialista blazírtság. Minden szándékosság megköt, ez igaz, de minden szándékosság nélkül is van logika egy logikus egyéniség művészi alkotásaiban."
Ez a logika Mednyánszky esetében a monumentális látomás logikája. Archetipikus motívumok, mint erdő, tűz, meleg, hívogató otthon a lehető leghomogénabb és legegyszerűbb látomás formájában történő megjelenítése, mely minden egyes képét ikonná, meditációs tárggyá, nézőjének amulettjévé teszi. Egy modern kegytárgy, mely gyökereinkre, otthonunkra emlékeztet, és elmélyülésre késztet, harmóniával tölt el.Mednyánszkynak ez a fantasztikusan szép, ragyogó mélykékekből felépített kiemelkedő műve sokat köszönhet a romantika egyik vadregényes képtípusának, a roppant természet és a magányos emberi jelenlét a táj ölében szinte elvesző, de mégis irányfényként tündöklő ház, vagy világítótorony motívumában megjelenített kontrasztjának. Csak a Turner-i vadromantikával ellentétben Mednyánszkyé szelíd, bensőséges. A fényeivel hívogató otthon mint a külvilág idegenségébe vetett bensőségesség képi toposza a hangulatfestészet és a szecesszió idején új életre kel.
Mednyánszky és a "szenzáció-képek" hagyománya (Böcklin, Makart)
Néhány hónapja egy újabb Mednyánszky-jegyzetfüzet került elő Szlovákiában, melynek eddig publikálatlan szövege megerősíti, hogy a művész tudatosan fordult a hangulatkép-festészet kortárs irányzatai felé: "tisztába jöttem azon igazsággal hogy tudniillik a hangulat a jövőben a piktúra egyedüli célja. Eddig általános boncolás volt, ezután természetszerűleg a tájat vettem alanyul és például."A táj, mint alany és mint példa azt jelentette Mednyánszky számára, hogy egy tájkép sosem puszta ábrázata egy adott tájrészletnek, még akkor sem, ha annyira valósághű, hogy a helyszín más képein is azonosítható, akár az azonos képkivágat, akár egy-egy jellegzetes tereptárgy segítségével. A táj, mint alany és mint példa azt jelenti, hogy a képtéma szimbólummá válik, afféle archetipikus emlékeztetővé, mely az évszak és a napszak változásaihoz köthető hangulatot általános érvényre emeli.
Mednyánszky nagy kék tája nem csupán virtuóz festésmódja, rendkívüli mérete, és érett technikája miatt tartozik a legfontosabb Mednyánszky-művek sorába. Éppen a monumentalitás festői céljának elérése végett Mednyánszky festett néhány hatalmas vásznat, melyek a kor szecessziós ízlését követő úgynevezett "szenzáció-képek" sorába tartoztak. Ezek közül a szintén kékjeikről híres Böcklin- és Makart-műveket szokás kiemelni. Az egyik ilyen hatalmas éjjeli tájképét, melynek ma az MNG a büszke tulajdonosa, a századfordulón önállóan állították ki: a korabeli sajtó szerint hosszú sorok kígyóztak a kirakat előtt: mindenki a különleges méretű és technikájú festményt akarta látni. Nem sok ilyen képe ismert a festőnek, az, aki ezt a művet hazaviszi, Mednyánszky egyik legjobban sikerült "szenzáció-képét" veheti birtokába. A festékfelület Turnert idéző átlényegítése, mely a tükröződések reflexeit már-már lírai absztrakcióba váltja át, a Mednyánszky kézjegyének tekinthető lendületes, expresszív ecsetvonások hálózata olyan jellegzetes "diagrammá" (Deleuze) áll össze, melyben egyszerre csodálhatjuk meg a Barbizont messze maga mögött hagyó tájképfestő virtuóz technikáját és egy korát messze megelőző modern művész monumentális látomását természetről, otthonról és a harmónia kereséséről.
Markója Csilla