Törvénytől sújtva

Molnos Péter, 2012-02-27

Művészek bíróság előtt

1916 – Tihanyi Lajos és a háborús cenzúra

tihanyi székely

Tihanyi Lajos (André Kertész felvétele)

1916. február 18-án a Budapesten kiadott 8 órai ujság a lap negyedik oldalán Magyar festő képe a bécsi rendőrségen címmel arról közölt tudósítást, hogy Tihanyi Lajos egyik önarcképének – reprodukálás céljából a császárvárosba küldött – fotója „fennakadt” a háború okán fokozott éberséggel dolgozó cenzúra hálóján. A cikk szerzője így elevenítette fel a történteket: „Különös kalváriát járt Bécsben egy festőmüvésznek, Tihanyi Lajosnak egy portréja. Budapesten járt nemrégiben egy bécsi magyar hölgy, akinek Tihanyi mütermében megtetszett egy portré és szerette volna megvásárolni a festőtől. Tihanyi azonban nem akarta eladni a képet és azt mondta, hogy lefényképezteti és csináltat róla reprodukciókat, amelyeknek egyikét örömmel átengedi. Néhány nappal később a hölgy visszautazott a császárvárosba. Tihanyi pedig utána küldötte a fényképet azzal a kéréssel, hogy cenzuráltassa és küldje el egy klissé-gyárba. A bécsi hölgy csakugyan el is küldte a fényképet cenzuráztatni. És itt kezdődik a kálvária.

A cenzúra nem értette meg a képet, miután Bécsben nem ismerik Tihanyi Lajost és a Nyolcak többi festőit. Sokáig tanakodtak, mit ábrázolhat a kép, végül is rájöttek, hogy ez nem lehet más mint sáncoknak és más erődítményeknek madártávlatból való fölvétele. Beidézték a rendőrségre az úriasszonyt és kihallgatták, hogy a képet ki készítette és mit ábrázol. Mikor az úrinő azt vallotta, hogy ez egy magyar festőművésznek a portréja, először nem hitték el, végül úgy határoztak, hogy szakértőkkel vizsgáltatják meg a fényképet. A szakértők megvizsgálták és azt mondottak, hogy a fénykép valószínűen egy magyar festőnek a portréjáról készült. A reprodukálást azonban még így sem engedte meg a bécsi cenzúra.”

tihanyi cikk

A 8 órai ujság 1916. február 18-i számának egy oldala

A történet – melyet maga Tihanyi osztott meg a cikk szerzőjével, Juhász Árpáddal – könnyed bulvárhírként napokig elszórakoztatta Budapest közönségét. A festő ráadásul – feltehetően a nagyobb reklám és némi kártérítés reményében – a megjelenés után hitelrontásért beperelte a szerzőt, így az ügy a Budapesti Központi Járásbíróság elé került.

tihanyi per

Egy oldal a Tihanyi kontra 8 órai újság per iratanyagából (Budapest Fővárosi Levéltár)

A polgári per végül Tihanyi kárigényének elutasításával végződött, de a fennmaradt iratok némi tanulsággal szolgálnak a Nyolcak korabeli megítélését, művészetük társadalmi elfogadottságát illetően. Az ítélet indoklásában a következőket olvashatjuk: „A felperes ... egy túl modern festői irányzatnak a híve, az úgynevezett »8-asok«-nak a tagja. Ez az irányzat a hivatalos művészi kritika részéről állandó támadásnak és a közvélemény részéről állandó gúnyolódásnak van kitéve. Mikor tehát felperes a jelzett irányzathoz csatlakozott, tudatában volt annak, hogy mint a nyilvánosságból élő művészember állandó támadásokkal és gúnyolódásokkal kénytelen megküzdeni.” A szakértőként felkért művészettörténész, Dr. Takács Zoltán árnyaltabban összegzi a csoport kritikai megítélését: „Kétségtelen, hogy a sajtó kritika állandóan erős, mondhatni durva hangon ír a művész által képviselt irányzatról, illetve helyesebben a sajtó kritika egy része, mert más része viszont dicsérőleg emlékszik meg az u. nevezett »Nyolcasok«-ról, és úttörőket lát bennük.” Takács megállapítása, s a korabeli lapok Nyolcakkal kapcsolatos tudósításainak vizsgálata alapján jól látható, hogy a budapesti sajtó jelentős része rokonszenvvel közelített az új festészet legradikálisabb képviselői felé: 1910 körül a Nyolcak legfontosabb szövetségesei a főváros újságírói közül kerültek ki.

tihanyi per2

Az ítélet első oldala (Budapest Fővárosi Levéltár)

1931 – Derkovits Gyula kilakoltatásának hiteles története

derkovits végzés

Derkovits Gyula: Végzés, 1930 (Magyar Nemzeti Galéria)

Talán a legismertebb magyar festmény, melyet egy konkrét bírósági ügy ihletett, Derkovits Gyula Végzés című képe. A művészre jellemző frappáns vizuális nyelv elemei, a kép a képben, a feliratok, az árnyék és a „valóság”, valamint a realitások különböző szintjeinek tudatos ütköztetése mind a tartalmi mondanivaló képi megfogalmazásának eszközei. A festő az ablak és az árnyék megjelenítésével segíti a nézőt a történet „elolvasásában”, majd lendíti tovább az általános vonatkozások felé. A tetőn lépdelő macska árnyéka a tűzfal síkjára vetül, s baljósan közelít a „valóságos” madár felé: a kilakoltatással fenyegető bírósági irat konkrét tartalmát a háttér látványa értelmezi, kommentálja, s emeli a festményen látható pillanatot az ártatlanság és a végzet, a kiszolgáltatott elesettek és a brutális hatalom találkozásának szimbolikus aktusává. Az asszociációs teret tovább bővíti a háttér – a realitás különböző szintjeit egyesítő – paradoxona: az árnyékmacska sohasem érheti el a békésen csicsergő madarat, hiszen valójában az udvar mélysége elválasztja őket egymástól.

derko végzés részlet

A végzés a Végzésből

A kép témája valós élményen alapul. A Derkovits-házaspár az 1930-as év folyamán tetemes lakbérhátralékot halmozott fel. A Hunyadi téri épület tulajdonosa időről-időre fizetési felszólításokat küldött, melyeket Derkovits szándékosan figyelmen kívül hagyott. Az év második felében felkereste őt a jeles műgyűjtő, Fruchter Lajos, aki több képet is vásárolt tőle, s a további támogatás feltételéül szabta a kilakoltatás veszélyével fenyegető lakbértartozás kiegyenlítését. Ez egy ízben meg is történt: ekkor 750 pengőt, közel egy egész évnyi hátralékot fizettek ki a banknak – ahogy Derkovits egy minisztériumi beadványban írja – „humánus érzésű műbarátok”. Fruchter állandó havi járandóságot is ajánlott a festőnek, aki azonban – féltve művészi önállóságát és gyűlölve a saját osztályával szemben álló tehetős polgárt – makacsul ellenállt e segítő szándékú közeledésnek.

1931 nyarán már hetente érkeztek a bérházat tulajdonló banktól az ügyvédi felszólítások, míg a kilakoltatásról értesítő végzést augusztus 17-én kézbesítették, s két nap múlva a hatóság érvényt is szerzett a benne foglaltaknak. A drámai esemény természetesen fontos szerepet játszott a házaspár életében, s tovább élesítette a derkovitsi világkép két szembenálló pólusa között feszülő ellentétet. A korabeli sajtó nagy felületen számolt be az intézkedés részleteiről, s ennek az eseménynek köszönhető a festőről készült legismertebb fénykép, Escher Károly felvétele.

escher derkovits

Derkovits Gyula 1931-ben (Escher Károly felvétele)

Az Adalék a magyar művésznyomorhoz című cikkben a következőket olvashatjuk: „A végrehajtó kedden délután megjelent két rendőr kíséretében Derkovits lakásában és a festőművészt fölszólították, hogy azonnal hagyja el a lakást. A megdöbbent ember kérlelni kezdte a végrehajtót, hogy legyenek tekintettel béna kezére és arra, hogy képeinek értékesítéséből utólag kifizeti házbértartozását, a végrehajtó azonban hajthatatlan maradt. Az egyik rendőr megragadta Derkovits karját és erőszakosan rángatni kezdte. Amikor ezt Derkovitsné meglátta, olyan izgalom fogta el, hogy a rendőr mellé ugrott és ki akarta szabadítani férjét. Derkovits kifakadt az erőszakos eljárás ellen és állítólag kijelentette, hogy őt még a kommün alatt sem dobták ki lakásából és amit vele csinálnak, az nem más, mint házbérdiktatúra, az ilyen eljárások pedig 1514-hez vezetnek.

A végrehajtásban segédkező rendőrök Derkovitsék viselkedését hatósági közeggel szemben alkalmazott erőszaknak, kijelentéseiket izgatásnak minősítették és a művészt összekötözött kézzel előállították a főkapitányságra.

A házbeliek tanúvallomásával szemben a rendőrök jelentésükben ellenszegülést írtak, azt állították, hogy Derkovitsné fojtogatni kezdte őket, a festőművész pedig azt mondta, hogy:

- Jön a forradalom, mert még a kommün alatt is jobb volt, mint most!

A Derkovits házaspárt szerdán délelőtt hallgatták ki a főkapitányságon. Tagadták a nekik tulajdonított kijelentéseket, amire szabadlábra helyezték őket, de hatósági közegek ellen elkövetett erőszak címén folytatják ellenük az eljárást.

derkovits 30

A paragrafus szorításában - Derkovits Gyula: Az ítéletvégrehajtó, 1930 (Magyar Nemzeti Galéria)

A per, a bírósági tárgyalás és az ítélet meghozatalának történetét az özvegy által jegyzett, s a Derkovits-mítoszt megalapozó Mi ketten című könyv lapjairól ismerhettük meg – mindeddig hamisan. Érdemes, ha csak a címszavak erejéig is, összevetni e kötetben, s nyomán Körner Éva kiváló monográfiájában is publikált információkat a Fővárosi Levéltárban megtalált, s először az Enigma című folyóirat idei, 69. számában, az általam írt A Nyolcak a bíróság előtt című cikkben idézett, s most először reprodukált iratokkal. Az özvegy elbeszélése szerint a kilakoltatásra érkező végrehajtó és az intézkedést foganatosító rendőrök dulakodni kezdtek velük, mikor Derkovits nem volt hajlandó önszántából elhagyni a lakást. Közben azt kiabálta: “A képeimet is dobják ki velem!”. A feleség pusztán annyit tett, hogy a szíjbilincs szorításakor – féltve férje félig béna bal karját – lefogta a rendőr kezét. Mindezekért a tettekért az özvegy által “híresen kommunistafalónak” nevezett Szemák Jenő törvényszéki tanácselnök rövid tárgyalás után a festőt hat hónapra ítélte, háromévi próbaidőre felfüggesztve, őt magát pedig ötven pengő pénzbüntetésre, vagy az ezzel egyenértékű, öt nap elzárásra. A meglelt bírósági iratokból kiderül, hogy Derkovits a kilakoltatás során a következő kijelentést tette: “lesz még nemsokára forradalom, a kommunizmus alatt sokkal jobb volt, akkor legalább nem raboltak”, mellyel – az ítélet szavai szerint “az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatását és megsemmisítését, különösen a proletár néven ismert társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítését követelte és erre izgatott”. Az indoklás persze önmagában is megér egy misét, de most lépjünk túl ezen. A feleség, Dombai Viktória “a rendőröknek ellenszegült és azokkal dulakodott” – vagyis akadályozta a hatóság közegeit hivatásuk jogszerű gyakorlásában. A vádlottak a tárgyaláson mindketten beismerték a bűnösségüket, így nincs okunk kételkedni a vázolt események megtörténtében. A bíróság Derkovitsot bűnösnek találta “állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló izgatás”, míg feleségét “hatósági közeg elleni erőszak” vétségében. S az ítéletek: a festő – özvegyének állításával ellentétben – nem hat, hanem csupán egyhavi, felfüggesztett fogházbüntetést kapott, míg feleségét valóban 50 pengős pénzbüntetésre, illetve 5 napi elzárásra ítélték – melyet a fennmaradt iratok tanúsága szerint le is ült. Erre azonban nem a Mi ketten lapjain megadott 1932. január 4-én, hanem egy évvel később, 1933 elején került sor – ami azért lehet fontos a számunkra, mert az özvegy több képről, így a Téli napról, a Hídépítőkről és a Téglahordóról is azt állítja könyvében, hogy azok elzárása idején készültek el. Még egy látszólag apró, de nem kevés tanulságot hordozó adalék, melyet Dombai Viktória a Mi ketten lapjain elfelejtett megemlíteni, de a bírósági iratokból kiderül: az 1932. május 23-án megtartott tárgyaláson a vádlottak védője a korszak egyik legnagyobb nevű ügyvédje, Dr. Vámbéry Rusztem, korábbi egyetemi tanár volt, akit a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt megfosztottak katedrájától, de ügyvédként a húszas-harmincas években éppen a Horthy rendszer ellenzékének híres pereiben, például a népbiztosok perében, a Rákosi-perben vagy a József Attila elleni 1924-es eljárásban vállalt központi szerepet. Felettébb öntörvényű és jellemes ember lévén nem csak a Horthy-rezsim, hanem a 2. világháború utáni új hatalom is hamar elveszette becsületét a szemében, és le is mondott a koalíciós időkben megkapott washingtoni nagyköveti posztjáról. Talán nem csak a feledékenység tette, hogy Derkovits özvegye nem említette meg a nevét az ellenük folyó per igen részletes tárgyalásánál.

derkovits bíróság

derkovitsné

A vádirat első oldala és Derkovits Gyuláné szabadulási levele

derkovits börtönben

Derkovits Gyula: Az elítélt II, 1930 (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok)

 

1932 – Berény Róbert József Attila oldalán

Vámbéry személye kiváló apropó, hogy Berény Róbert egyik (neki több is volt!) bírósági ügyét  „felhánytorgassuk”. Róla szintén a Fővárosi Levéltárban, a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék iratai között találunk érdekes információkat. Az ügy kiindulópontja egy röpirat volt, melyet – az aláírás tanúsága szerint – a körmönfont nevű, Társadalmi Egyesületek Halálbüntetés Ellenes Szövetségének Statáriumelleni Bizottsága bocsájtott ki. A röpirat elsődlegesen az 1932. július 15-én elfogott, majd halálraítélt két kommunista vezető, Sallai Imre és Fürst Sándor életének megmentéséért íródott, története a József Attila életét feldolgozó kutatások révén példamutató mélységben ismert és publikált (A vádlott József Attila – A költő perei. A Budapest Főváros Levéltárának virtuális kiállítása: http://bfl.archivportal.hu/virtualis_kiallitasok/jozsefattila/virtualis/jozsefattila.html). A Szimonidesz Lajos és társai ellen folyó per hivatalos irataiból, valamint a résztvevők, köztük Illyés Gyula visszaemlékezéséből kiderül, hogy Berény – elsősorban a röpirat egyik szerzője, József Attila iránti szimpátiája okán – csupán aláírt egy, a halálbüntetés ellen tiltakozó ívet. Ám a röpiraton szereplő, akasztott embert ábrázoló rajz készítésének gyanúja a rendőrségi vizsgálat során rávetült. Több tárgyalást követően Berény tisztázódott a vádak alól, az ügy egészen 1935 februárjáig húzódott, s végül az éppen Vámbéry Rusztem által védett Szimonidesz Lajos és József Attila pénzbüntetésével végződött.

szimonidesz per

Röplap a statárium ellen, 1932

 

1953 – Gróf Batthyány Gyula Márianosztrán

a két batthyány

Előttem az elődöm. Gróf Batthyány Gyula Gróf Batthyány Lajos elfogatása című képét festi, 1943

Batthyány Gyulát 1953. március 13-án tartóztatták le Polgárdiban, a Batthyány utca 1-es számú házban, melyet egykor ajándékba adott inasa gyermekének. A negyvenes évek vége óta ebben az egyszerű, korábban mosókonyhaként működő épületben élt ő is. Egykori inasa, Szabó László fogadta be, mikor mindenét, így budai lakását és vidéki kastélyát is elvette tőle a kommunista hatalom. A letartóztatás körülményeiről Pallavicini-Andrássy Borbála 1990-ben kiadott naplójából alkothatunk képet. Andrássy Tivadar lánya, Batthyány unokatestvére 1956 nyarán találkozott az idős, meggyötört festővel, aki alig pár nappal korábban szabadult a börtönből: „... Bálint lakására megyek, a Bartók Béla út 64-be. (…) És aztán megjöttek, Gyula is. Kimondhatatlan öröm. Nincs foga, törődött öregember, de kedélye, gyors észjárása, váratlan kiszólásai a régiek. Azt mondja, rettenetes volt, amin keresztülment. Polgárdiból este 9 után vitték be Pestre autón, vasra verve, két szótlan ávós között. A Ferenc József-híd után balra fordultak a rakparton, s egy előtte ismeretlen, keskeny, magas, ártatlannak néző bérház előtt álltak meg. Levitték sok-sok lépcsőn egy betoncellába. Kezdődtek a kihallgatások. Ütötték-verték, míg el nem ájult.

- Ezt csak ember bírja ki – mondta Gyula -, ökör belepusztult volna.

Föld alatti folyosókon hajszolták végig. Egyik helyen hirtelen orángutánszerű alak jelent meg kötéllel a kezében, és éppoly váratlanul eltűnt. Gyula nem tudja, hallucináció volt-e? A szállítások a rabomobilban voltak a legrosszabbak. Testhez szabott fülkébe állítva, sötétben, levegő nélkül, vasra verve dobálta a kocsi. Gyula nagyon magas és széles vállú, úgy állt benne összenyomorítva, mint egy szardínia.”

battyhány az ávónál

Batthyány Gyula rabosítási fényképe, 1953 (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)

A kommunista titkosrendőrség központjában, az 1945 előtt nyilas pártirodaként működő Andrássy út 60-ban, 1953. március 19-én, 19 óra 45 perctől 23 óra 40 percig tartott a vallatás, melynek jegyzőkönyve alig egyetlen oldalt tett ki, de a benne foglaltak elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy Batthyány Gyulát hosszú évekre elítéljék:

 

„Tárgy: Batthyány Gyula 2 kihallgatása

 

Feljegyzés

Budapest, 1953. március 19.

Kihallgatási idő: 19.45 – 23.40-h-ig.

Milyen kémadatokat adott ön Tószeghy Tamásnak?

Nem adtam semmiféle kémadatot sem Tószeghynek.

Válaszát nem fogadom el. Válaszoljon őszintén az előbbi kérdésre?

Beismerem, hogy határozottan emlékezek arra, hogy Tószeghy Tamás kérdésére közöltem, hogy Polgárdiban a kastély mellett u.n. mosóházban lakom a katonaság engedélyével, közöltem még ekkor Tószeghyvel, hogy a volt Polgárdi kastélyom területén egy nagy kaszárnya épült, amelyben sok katona van, ez a kastély nagy parkjának a közepén van, ennek az építéséhez az én volt kastélyomnak a bontásából sok anyagot adtam. Közöltem Tószeghyvel, hogy az egész park betonoszlopokkal van lezárva és az egész a kaszárnyához tartozik.

Ezt a kémadatot 1952. nyarán júniusban közöltem Tószeghy Bp. I. Lisznyai u.-i lakásán teázás közben.

Közöltem még Tószeghyvel, hogy Polgárdi Ipartelepi lakásom helyén egy fővárosi aggok telepe épül és egy nagy ÁVH. bútorraktár, ahová én szerettem volna bejutni dolgozni, mint éjjeliőr, de nem fogadtak el.

Más kémadatot nem közöltem Tószeghy Tamással.

Válaszát nem fogadom el, mit közölt még Tószeghyvel?

Beismerem, hogy közöltem Tószeghyvel, hogy katonákkal megrakott vonatszerelvényeket láttam a Balaton felé menni, Polgárdin keresztül. Amikor ezt közöltem vele, a Jugoszláviával való háború eshetőségeiről beszéltem.

Erre a kérdésre még visszatérünk.

Kihallgatását megszakítom.

Felvette: Fehér Gyula áv. alhdgy”

jegyzőkönyv

A kihallgatási jegyzőkönyv, 1953. március 19.

E vallomás teljes vagyonelkobzást és nyolc éves börtönbüntetést eredményezett, melyből – a vádlott hajlott kora miatt – Batthyány Gyulának „csupán” harmincnyolc hónapot kellett letölteni. 1956 júniusában szabadult a márianosztrai börtönből.

Az ügy:

Az ÁVH 1952. december 24-én indított vizsgálata eredetileg Tószeghy Tamás ellen indult, akit azzal gyanúsítottak, hogy mint Jean Christian Paillet katonai attasé ügynöke kémtevékenységet folytatott Franciaország számára. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött eredeti iratok tanúsága szerint báró Hatvany Lili fia, Tószeghy Tamás a kihallgatása során – feltehetően a kínzások következtében – mintegy tizenhét személyt nevezett meg, akik „kémadatokat közöltek” vele. Batthyány Gyuláról a jegyzőkönyvek szerint a következőket állította: „Hatvanöt éves, gyerekkorom óta ismerem, lakik Polgárdi községben, rossz anyagi viszonyok mellett. Háború előtt festett. Lánczy Margit szokott hozzá leutazni, ő is felkeresi Lánczyt, ha – ritkán – Pestre jön. 1952 nyarán egyszer volt nálunk délután, vagy itt, vagy előzőleg Lánczynál említette, hogy feljövetelekor Polgárdin katonavonatok mentek át Balaton irányába. (...) Batthyány fia Bálint, mint villanyszerelő dolgozik Veszprém környékén. Egyszer láttuk. Lánczytól hallottam, hogy Batthyány Gyula állásba akar menni, mint éjjeliőr. Lánczy pár rajzát az angoloknak adta el, külföldi nyelvóráinkat megemlítettük neki.”

Az Államvédelmi Hatóság 1953. február 13-án hozta meg határozatát Batthyány Gyula letartóztatásáról. Az akkor hatvanhat éves festőt az ÁVH Budapesti Osztálya egy hónappal később, március 13-án vette őrizetbe. Letartóztatása során házkutatást is tartottak Batthyány Gyula lakóhelyén, az egykori, 1945 után földig rombolt, polgárdii Batthyány-kastély még álló cselédházában. A házkutatás során – a fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint – az Államvédelmi Hatóság beosztottja, egyéb tárgyak mellett lefoglalt kilenc darab kézzel írt naplót. Hollétük sajnos ma sem ismert, pedig minden bizonnyal a legfontosabb források lennének Batthyány Gyula életére és művészetére vonatkozóan.

A budapesti megyei bíróság által hozott elsőfokú ítélet, mely az Államvédelmi Hatóságnál kikényszerített vallomásokra alapult, 1953. május 8-án született meg, a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyaláson. Szövege szerint Batthyány Gyula és társa „bűnösök külföldi állam megbízottja részére adatszolgáltatás által elkövetett kémkedés bűntettében. Ezért a bíróság mindegyiküket egyenként és fejenként 8-8 (nyolc-nyolc) évi börtönre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítéli és a közügyektől 10-10 (tíz-tíz) évre eltiltja.”

márianosztra

márianosztra 2

A márianosztrai börtön, ahol Batthyány Gyula 1953-tól 1956-ig raboskodott (Fákó Árpád felvételei)

A fennmaradt iratokból kiderül, hogy Batthyány Gyula elítélése színtisztán politikai megrendelésre történt. Meghurcoltatása grófi származásának következménye volt, annak ellenére, hogy a negyvenes években – a magyar arisztokrácia döntő többségéhez hasonlóan – angolbarát és náciellenes volt, s hogy az 1945 után mindenét elvesztő, egykori inasánál meghúzódó, kegyelemkenyéren élő gróf sztoikus nyugalommal viselte sorsát. Állást nem kapott, még éjjeliőrnek sem vették fel a lerombolt kastélyának helyére épülő ÁVH-s bútorraktárba. Bűne múltja volt, melyet az Államvédelmi Hatóság és a Budapesti Ügyészség a következő mondatokkal foglalt össze és illesztett a vád szövegébe: „Batthyány Gyula pártonkívüli, képzett, politikailag megbízhatatlan, a népi demokráciával szemben ellenséges osztályhelyzetű és beállítottságú. A múltban gróf volt, a nővére hercegnő. Mint ő, mint pedig rokoni és baráti kapcsolatai a volt uralkodóosztály, a »felső tízezer« tagjaiból kerültek ki. A múltban évi 40-50.000 pengő jövedelme volt.” Jelleme és megjelenése szintén sokat ronthatott helyzetén. Esterházy Péter Harmonia Caelestisben írt sorai mintha róla is szólnának: „Nagyapát az Isten is letartóztatásra teremtette. Már a szeme se állt jól, pontosabban mindene jól állt, mintha róla mintázták volna az arisztokratát, kifinomult vonások, előkelő mozgás, ősi magabiztosság, műveltség, tudás, gőg, nagyapám nem csupán önmaga volt, hanem »minden«, a régi világ, kvintesszencia az úri bitangságtól a tündérvilágig, mindenesetre nehéz lett volna őt alulról lenézni...”.

Batthyány Gyula börtönben töltött éveiről ma még szinte semmit sem tudunk. Néhány fennmaradt grafika tanúsága szerint Márianosztrán is rajzolt, műveinek stílusán és témavilágán nem hagyott látható nyomot a börtönélet traumája. Szabadulása után visszatért egykori lakája családjához Polgárdiba. 1959. január elején, 71 éves korában halt meg a Völgy utcai idegszanatóriumban. Kilencedikén helyezték végső nyugalomba a Farkasréti temetőben.

batthyány sírjaGróf Batthyány Gyula fejfája a Farkasréti temetőben

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

×

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról