Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

Balogh P. László Szatmárnémeti, Satu Mare RO , 1945. május 4.

 Balogh P. László

BALOGH P. László(Szatmárnémeti, Satu Mare RO 1945. május 4.) fotóriporter.

A debreceni Atommagkutató Intézetben fényképésztanonc volt Vencsellei István és Horváth István mellett. 1968-tól az MTI debreceni külső munkatársaként, két évre rá az MTI Szabolcs és Hajdú megyei tudósítójaként dolgozott. 1977–1984 között a Népszabadság fotóriportere, majd 1984–2000 között az MTI Fotó-főszerkesztőség vezetője volt. 2000-től a Monitoring szerkesztőség munkatársa, 2005-ben nyugdíjazták. 1975-ben lett tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, majd a Magyar Fotóriporterek Társaságának és a MÚOSZ Fotóriporteri szakosztályának. Az 1960-as évektől dolgozott a debreceni Ady Endre Fotóklubban, amit 1967-től ő vezetett. 1964-ben részt vett a gyulai fotóamatőr alkotótáborban, ahol megismerkedett mesterével, Lőrinczy Györggyel. 1965-ben a szombathelyi alkotótábor résztvevője volt, itt került barátságba Nagy Zoltánnal, Tahin Gyulával.. Az 1967-ben Debrecenben rendezett alkotótáborból kinövő Műhely ’67 című kiállítást szervezte Lőrinczy Györggyel. Riportfotóiban a mindennapok történései foglalkoztatják, az esztétizáló és nem az eseményeket azonnal közvetítő irányt követi.

Egyéni kiállítása:  Pillantás Dél-Afrikára, Budapest Galéria, Budapest, Debrecen 1968.

Válogatott csoportos kiállításai: Műhely ’67, Debrecen 1967, majd húsz évvel később Budapest

1987 és Kossuth Lajos Tudományegyetem Galéria, Debrecen, Magyar Fotográfia ’87, Műcsarnok, Budapest, 1987.  Közelmúlt. Az Escher Károly alkotócsoport kiállítása, Budapest Galéria, Lajos utca, Budapest, 1999. Riportképeivel többször vett részt a World Press Photokiállításain.

Önnek is van Balogh P. László képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról! Válassza ki az Önt érdeklő művészeket, stílusokat, témákat és kérje hírlevelünket, amelynek segítségével azonnal értesülhet a frissen beérkező művekről.

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról