Please choose!

 

Paintings

 

Photography

Schöfft, József Ágoston Tivadar Pest, 1809 - 1888, London

Schöfft Guido

 Schöfft, József Ágoston Tivadar

Festő. Apja Schöfft József Ágost és nagyapja is festőművész volt. Az egyik legváltozatosabb életutat bejárt festőnknek mondhatjuk, aki szinte a világ minden táján megfordult. 1828-tól külföldön folytatott tanulmányokat, két évig Bécsben az akadémián, majd olasz, francia és svájci tanulmányutak után Münchenben képezte magát. Rövid pesti tartózkodása alatt megfestette Széchenyi István portréját, majd Bukarestbe és Odesszába ment. Ezután öt évet töltött Indiában. Az itt készült képeivel hatalmas sikereket ért el bécsi, párizsi és londoni kiállításokon. Ebben az időben számos portrét is festett, a többi közt Kőrösi Csoma Sándorét. Majd ismét útra kelt, a további állomások Egyiptom, Pest Nyugat-Európa, Törökország, Oroszország végül Velence, ahol hosszabb időt töltött el. Az itt készült képeit 1855-ben Bécsben állította ki. Az évek során hatalmas vagyonra tett szert, amiből felbecsülhetetlen értékű képeket vásárolt, és Párizsban magángalériát nyitott. 1858-ban a velencei képeiből a Belvederében, Londonban pedig az Indiában készült műveiből rendeztek tárlatot. 1864-1866-ig bejárta Észak-Amerikát és Mexikót, végül visszatért Londonba.

Do you have a Schöfft, József Ágoston Tivadar painting?

Please request free evaluation, even for a complete heritage. We would be happy to purchase your artwork similar to this, or sell it at an auction or provide it for sale at our web gallery.

We are looking for high quality works of the selected artists for immediate purchase.

Details

Newsletter

Subscribe to our newsletter to stay informed about upcoming auctions, exhibitions, and newly arrived works of art.

Step-by-step

We are making Hungarian painting world famous!