Please choose!

 

Paintings

 

Photography

Bánszki, Tamás Szeged, 1892 - 1971, Szeged

Bánszky

Festő, grafikus, szobrász, gimnáziumi tanár. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Révész Imre, Edvi Illés Aladár, Lyka Károly és Bosznay István voltak. 1914 őszén besorozták, tanulmányait csak 1918 tavaszán tudta befejezni. 1920-tól tanárként dolgozott Tarpán, Fehérgyarmaton, majd Debrecenben. A 20-as években Párizsban, Münchenben, Bécsben és Olaszországban járt tanulmányúton. 1922-től vett részt kiállításokon Debrecenben, Szegeden és a fővárosban, de külföldön is voltak tárlatai. Az államosítás után Makón, szülőfalujában, Földeákon és Szegen tanított. 1956-os nyugalomba vonulása után több ideje maradt művészi ötletei megvalósításához.

Kevés olajképet festett, inkább érdekelte az akvarell, mellyel főleg paraszti témákat dolgozott fel. Illusztrálással is foglalkozott. A grafikai technikák közül a rézkarc állt hozzá legközelebb, Debrecenben rézkarcoló műhelyt is alapított. Ceruzarajzokat és fametszeteket készített. A debreceni Szent Anna templom homlokzatát díszítő Szent Imre szobor szintén Bánszki Tamás munkája. Festményei a debreceni Déri Múzeumban, a szegedi Móra Ferenc, valamint a makói József Attila Múzeumban megtekinthetőek.

Do you have a Bánszki, Tamás painting?

Please request free evaluation, even for a complete heritage. We would be happy to purchase your artwork similar to this, or sell it at an auction or provide it for sale at our web gallery.

We are looking for high quality works of the selected artists for immediate purchase.

Details

Newsletter

Subscribe to our newsletter to stay informed about upcoming auctions, exhibitions, and newly arrived works of art.

Step-by-step

We are making Hungarian painting world famous!