Idén tavasszal az esztergomi Duna Múzeumban átfogó kiállítás mutatta be a fiatalon elhunyt Rauscher György festőművész munkásságát. A tárlat szenzációja három, frissen előkerült festmény volt: egytől egyig olyan remekművek, melyek méltó módon képviselhetnék Európa bármely múzeumában a Neue Sachlickeit, az új tárgyiasság stíluskörét. A három kép közül az egyiket, a Halotti tort a KUT című folyóirat 1926 februári száma közölte, a most bemutatott portré pedig egy olyan, korabeli fényképről tűnt ismerősnek, amely még félkész állapotban, a csendéleti részlet és a háttér nélkül mutatta be a kompozíciót. Idén tavaszig csupán reménykedhettünk, hogy a festmények nem pusztultak el, hogy az idő – mint oly sokszor az elmúlt két évtizedben – segít a kallódó képek, az elfeledett életművek felszínre kerülésében. A módos polgári családba született, középiskoláit Komáromban elvégző Rauscher György kezdetben Harmos Károlynál, a felvidéki magyar festők egyik legnépszerűbb mesterénél tanult. Érettségi után Bécsben, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, hogy aztán Olaszországban és Párizsban gyűjtsön stílusformáló művészi tapasztalatokat. A húszas évek közepén Budapesten telepedett le, képei rendszeresen közönség elé kerültek a KUT művészcsoport tárlatain. Bár a kritikusok felfigyeltek a meglepő stílusú fiatal festőre, az igazi átütő sikert külföldön arathatta le. 1928-ban a brünni Künstlerhaus rendezett neki nagy visszhangot kiváltó tárlatot, s innen már csak egy ugrás volt a berlini közönség meghódítása: az esztendő őszén letelepedett a német fővárosban, ahol a filmes elit egyik kedvenc festőjévé vált. Műveit a legnépszerűbb lapok reprodukálták, megrendelői között olyan világsztárok tűntek fel, mint Marlene Dietrich vagy Lilian Harvey. 1930-ban, sikerei csúcsán úgy döntött, hogy a művészet fővárosában, Párizsban telepedik le, ahol minden adott volt, hogy briliáns technikai felkészültségével, bámulatos karaktermegragadó képességével és nem utolsó sorban kitűnő megjelenésével az École de Paris nemzetközi festősztárjai, Kisling és Foujita babérjaira törjön. A lendületesen induló karrier azonban nem teljesedhetett ki. Az esztendő közepén Rauscher lappangó tüdőbetegsége ismét kiújult, így kénytelen volt hazatérni. Utolsó műveként még megfestette Pálffy-Daun grófné portréját, majd gyógykezelésre a Tátrába utazott, végül reményvesztetten visszatért a család komáromi otthonába. 1930. október 3-án halt meg, alig 28 évesen. A most bemutatott férfiportré is tökéletesen bizonyítja, hogy Rauscher György a német eredetű Neue Sachlickeit legjelentősebb magyarországi képviselője volt. A George Grosz képeit idéző stílusjegyek, az élesen metszett formák, a tompított, szürke felé gravitáló kolorit, a képfelület egészét egyenrangúan kezelő precíz rajz és a végletekig kiegyensúlyozott komponálás önmagában is ebbe a stíluskörbe utalja a festményt, de a hangsúlyos csendéleti részlet, a nyilvánvalóan fallikus utalást hordozó kaktusz is azonos irányba mutat: ez a növény a húszas évek nemzetközi új tárgyias művészetében szinte kultikus népszerűségre tett szert. Rauscher képének megdöbbentő ereje többek között elszigeteltségében rejlik: szinte idegenűl hat a magyar festészet 20. századi történetében. Ez a magányos hang már a kortársakat is meglepte, s a róla szóló kritikák egyik visszatérő megállapításává vált: „Rauscher György dekadens művészete egészen különálló, mindenkitől független jelenség” – írta Az Est kritikusa 1927 szeptemberében. – „Mintha valami mágus titokzatos műhelyében készültek volna ezek a képek. Nyugtalanítanak és vonzanak, hirtelen nézésre idegenek, hogy azután nagyon jó barátokká váljanak.” Rabinovszky Máriusz, a korszak egyik legjobb szemű műkritikusa egy 1927-es kiállítás kapcsán éppen a portrék nagyszerűségét emelte ki, miközben rámutatott Rauscher festészetének egyik fontos jellemzőjére is: „A fagyos, kemény valóságábrázolás úgy megragad, hogy már melegít is. […] Ez a valódiság felsőbbrendűen kemény, és minden virtuóz anyaghűség mellett megdöbbentően szellemi.” A modell szuggesztív tekintete, a jelenlét mindent elsöprő, szinte zavarba ejtő dominanciája uralkodik a precízen megszerkesztett, párhuzamos síkokkal, szigorú egyenesekkel és nagy, összefüggő foltokkal tagolt képsíkon. Rauscher kompozíciója tökéletes kép, mely szinte tankönyvi pontossággal idézi elénk a két világháború közötti modern nagyvárosi élet, art deco korszakának egyik uralkodó festészeti stílusát.
Molnos Péter