Tarjáni Simkovics Jenőt az első világháború után induló klasszicizáló nemzedék egyik legjelentősebb grafikusaként tartjuk számon. Az 1920-as években készült sokszorosított lapjainak példányait még az 1960-70-es években is nagyobb számban forgalmazták, s több jelentős kiállítást is rendeztek alkotásaiból, ennek ellenére évtizedeken át csak igen kevéssé volt ismert a szélesebb közönség számára. A visszavonultan, szerényen élő és alkotó mester 100. születésnapját ünneplő tárlatok, valamint a rézkarc- és rajzművészetét értékelő kötet ugyan hozzájárultak művészetének népszerűsítéséhez, azonban alkotásait a művészettörténészek és műbarátok a 2001-ben, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő kiállításon fedezték fel igazán. Az "Árkádia tájain.
Szőnyi István és köre 1918-1928" című nagyszabású tárlaton Tarjáni számos korai rézkarca és rajza szerepelt a számára oly kedves pályatársak közül Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, valamint Varga Nándor Lajos alkotásainak a társaságában. Vargához hasonlóan a grafikák mellett Tarjánitól is csupán egyetlen festményt mutattak be, a Beczkói Bíró Henrik gyűjteményéből származó Önarcképet (1923, Magyar Nemzeti Galéria). Tarjáni az 1920-as évek végétől szinte teljesen a grafika mellett kötelezte el magát, korai festményeinek nagyobb része sajnos elpusztult vagy ismeretlen helyen van. Ezért is jelentős egy sok évtizeden át lappangó olajfestményének, az 1923 körüli időszakra datálható Fürdőzők előkerülése, amelyet a Kieselbach Galéria aukciós kiállításán láthatnak újra az érdeklődők.
Tarjáni 1913-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadar, Balló Ede, valamint az Olgyai Viktor helyettesítésével megbízott Bottka Miklós növendékeként, ahol az akadémikus-naturalisztikus portréfestészet és a sokszorosító grafikai technikák alapjait sajátította el. 1915-18 között részt vett a háborúban, hazatérése után újra a Főiskolán találjuk. Először Benkhardt Ágost festőosztályában dolgozott, majd az újra induló Grafikai Tanszéken 1922-től Olgyai Viktor tanítványa, majd 1925-ig tanársegédje volt.
Az Olgyai-műhelyben a korszak legtehetségesebb fiataljait találjuk a mester körül, aki az általa az egyik legjelentősebb alkotónak tartott Rembrandt lapjait ajánlotta példaképül tanítványainak. Tarjáni mellett dolgozott ekkoriban az expresszív rézkarcokat készítő Aba-Novák, a klasszicizáló kompozíciókat rézbe marató Patkó, vagy a rembrandti példákat inkább követő Varga és Komjáti Wanyerka Gyula is. Ebben az időszakban készítették erőteljes fény-árnyék hatásokra építő, szinte szobrászi aktokkal benépesített jeleneteiket, lírai portréábrázolásaikat és szerepjátszó önarcképeiket, amelyeket már igen korán elismert a kritika.
Elek Artúr is hasonló törekvéseket mutató csoportként méltatta munkáikat
a Magyar Művészet 1925-ös évfolyamában megjelentetett cikkében. Társaihoz hasonlóan Tarjáni már művésznövendékként számos csoportos kiállításon bemutatkozott, rajzaival és rézkarcaival az Alkotás Művészházban, a Helikonban és az Ernst Múzeumban is találkozhatott a közönség. 1924-től rendszeresen részt vett a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesülete által szervezett hazai és külföldi kiállításokon, művei eljutottak Amerikába és Japánba is.
1925-ben részt vett a korszak egyik legjelentősebb tárlatán, a Műcsarnokban rendezett nagyszabású Akt-kiállításon, amelyen feltehetően bemutatták Fürdőzők című festményét is. 1926-ban Aba-Novákkal, Szőnyivel és Patkóval együtt mutatkozott be a Magyar Rézkarcoló Műhely kiállításán, s még ez év nyarán kezdeményezője, szervezője volt az igali-törökkoppányi művészkolóniának. 1927-ben grafikai munkákból összeállított anyaggal, majd az esztendő végén festményeinek egész kollekciójával szerepelt az Ernst Múzeum termeiben. Munkáit 1927-ben a Szinyei Merse Pál Társaság Zichy Mihály grafikai díjával jutalmazták.
Az 1920-as évek klasszicizáló mestereinek egyik legfontosabb témája az árkádiai hangvételű, letűnt aranykort felidéző tájakban elhelyezett bibliai-mitológiai vagy szimbolikus-allegorikus tartalmú, sokalakos aktkompozíciók lettek. Tarjáni gazdag grafikai termésében számtalan variációját találjuk az erőteljes női és férfi aktokból szerkesztett jeleneteknek, amelyek kicsiny méreteik ellenére alkotójuk monumentális formálás iránti elkötelezettségét mutatják. Fürdőzők című aktkompozíciója kevés megmaradt festményeinek egyike, amelyen Aba-Novák és Patkó korabeli fürdőző-jeleneteihez hasonlóan színpadszerű előtérben, szimmetrikus elrendezésben helyezte el figuráit a művész. Középpontban két aranybarna, szinte természetfeletti fényt sugárzó álló akt került, egyikük kontraposztba állítva, a bal oldalon a képet lezáró sötét fatörzshöz támaszkodva, enyhén meghajló társa kezében drapériával jelenik meg. A kompozíció centrumába helyezett figurák két oldalán a képtér sarkát kitöltve egy-egy ülő, megpihenő-magába mélyedő, árnyékba helyezett női akt került ábrázolásra.
A szobrászi megformálású, szinte robosztus figurák mögött a középtérben vízfelület, míg a háttérben mélykék égbolt alatt szélesen elnyúló dombvonulat zárja a kompozíciót. Képünk egyik különlegesssége, hogy az aktfigurák modelljét is pontosan meghatározhatjuk. A művészkör állandó modelljének, Aba-Novák későbbi házastársának Vulkovics Katónak érzékien telt idomai, jellemző arcvonásai számtalan korabeli festménynek és grafikának váltak ihletőjévé.
Zsákovics Ferenc