Az utóbbi esztendők feltáró jellegű kiállításain sorra kerülnek elő a Neue Sachlichkeit, a nemzetközi art deco stílusváltozatainak itthoni példái, melyek azt bizonyítják, hogy hazánkban is léteztek az ún. posztexpresszionista irányzatok mégha egy-egy csoportban való markáns megjelenésük egyelőre nem, vagy alig kimutatható. Gyenes Gitta 1933-ban rendezett gyűjteményes kiállításán szintetikus életképeket, bérházak, városok, szállodák keresztmetszeteit mutatta be. Az eddigre már komoly festői múlttal rendelkező művész, aki a Művészház kiállítójaként a háború előtti hazai modernizmus egyik képviselője volt, szokatlan festményekkel lepte meg a hazai publikumot. Ebből a sorozatból szorosan összetartozó párdarab kerül most árverésre a Kieselbach Galéria aukcióján, mely ikonográfiai megoldását tekintve egyedülálló a magyar posztexpresszionista művészetben.
A nagyváros, mint képtéma a múlt század második felétől kezdve egyre népszerűbb lett, végül a húszas, harmincas években hódított tért. A hagyományos veduta értelmezés helyett, a huszadik századi civilizált emberi lét alapvető élményeit nyújtja. Az európai és amerikai metropoliszok sorra ihlették a festőket, a magyarok közül többek között Schönberger Armandot, Scheiber Hugót, Aba Novák Vilmost, ahogyan Gyenes Gittát is.
A két festmény montázsszerű metszetét adja egy-egy zugszállónak. A zegzugos kulisszaszerű tereket kanyargó lépcsők kötik össze, a szobákban különböző extrém eseményeket (öngyilkosságot, prostitúciót), illetve intim jeleneteket (anya szoptatja gyermekét, alvó házaspár) láthatunk egymásmellettiségükben. A helyzetek "állandósult ideiglenességét", bizonytalanságát fokozza a folyamatos mozgás, hiszen itt mindenki átmenőben van.
A Neue Sachlichkeit egyik újszerű ikonográfiai típusa a "tablószerű, többjelenetes ábrázolás" volt. (Gálig Zoltán: Az expresszionizmus után. Szombathelyi Képtár, 1992. kat. 7.o.), amely az általánost, a tipikust hivatott megjeleníteni. Gyenes Gitta figurái személytelenek, közömbösek egymás iránt. Elsősorban a nagyváros jellegzetes típusainak képviselői, jelszerű allegorikus alakok. Személyes sorsuk csak annyiban érdekes, amennyiben reprezentálja az átlagot. Az alakok a valóság színpadszerű kivágásában mutatkoznak, rendszerint saját szociológiai, társadalmi meghatározottságuk reprezentációiként tűnnek fel. A berlini festő és grafikus George Grosz extatikus utcaképeinél gyakran a külső homlokzatok, az utca lármája mögött, láthatóvá tette a belsőt is. A kereskedelem, az uzsora, a munka és a szórakozás, az idill és a bűntény a házak falain belül játszódnak és szerves struktúráját képezik a városi életnek.
Grosznál azonban a leleplezés mindig kritikai attitűddel párosult. Gyenes Gitta látásmódja távol állt a veristák leleplező, gúnyos társadalomkritikai szemléletétől. Ebben az értelemben inkább az art deco festészetével rokonítható, mely kerülte a realitással való direkt konfrontációt. Az art deco a mindennapok ábrázolásakor még a legdurvább valóságot is a művészi stilizáció alkalmazásával szelídítette meg, az extremitás, mint érdekesség foglalkoztatta.
A kép festésmódjában, kompozíciós eszközeiben az expresszionizmus jegyeit hordozza. Elsősorban az ún. német expresszionista filmmel való rokonsága feltűnő, melynek kezdeti kapcsolata a képzőművészettel nyilvánvaló volt. A filmekben megjelenő vonalak, formák, tömegek szimbolikusan a szereplők mentalitását tolmácsolták. A homályosan megvilágított labirintus folyosók, csigalépcsők sejtelmes, fenyegető atmoszférát teremtettek, a lelki folyamatokra, ösztönökre utaltak. A korszak jellegzetes filmes műfaja a kamara-játékfilm volt, mely sivár végű, naturalista kispolgári és cselédrámákon alapult, és legalább egy szereplő halálával zárult cselekménye. Siegfrid Kracauer "ösztönfilmek"-nek nevezte őket. (Caligaritól Hitlerig. Bp. 1963. 66.o.) Leopold Jessner: Hátsólépcső című filmjének színhelyét szimbolikusan házfalak zárják körül, az ezen alapuló zártság a " hősök sorsát jellemző véglegesség kifejezését" szolgálta (U. Gregor- E. Patalas: A film világtörténete. Bp. 1966. 67.o.). Ezt sugallják képeink esetében is a szűk, bekerített terek. A festményeken ugyanakkor hiányzik a személyes állásfoglalás, nincs szenvedély, dráma, mely a Neue Sachlichkeit szemléletével való rokonságot erősíti. A filmi analógia azonban itt is tetten érhető: A Neue Sachlichkeit tiszta formájában az ún. "keresztmetszet-filmekben" (Kracauer) nyilvánult meg.
Gyenes Gitta az expresszionizmus, az új tárgyiasság és az art deco stílusirányzatait, szemléletmódjait felhasználva alkotta meg sajátos, közép-európai szintetizáló festészetét.
Kopócsy Anna