Kmetty János most bemutatott alkotása nem "csupán" azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert vitathatatlanul az életmű korai korszakának egyik legfontosabb darabja, hanem azért is érdemes alaposabban megvizsgálni, mert rajta keresztül általános, a magyar avantgárd festészet egészére vonatkozó következtetéseket is tehetünk. A több mint kilenc évtizedes lappangás után felbukkant festménynek egyetlen korai párhuzamát ismerjük, mely ma a Kieselbach-gyűjteményben található, s mely nem pusztán témájában, de kompozíciós megoldásában és festői stílusában is tökéletes analógiája a most aukcióra kerülő műnek. E két festmény a legszebb bizonyítéka annak, milyen hatalmas hatást gyakorolt a modern magyar festészetre Cézanne művészete.
A Miskolcon, majd Kassán gyermekeskedő, a festészet első fogásait Halász-Hradil Elemértől elleső Kmetty 1908-ban költözött Budapestre. Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában tanult, s esténként Ferenczy Károly rajzóráit látogatta az Epreskertben. Olyan fiatal festőkkel került barátságba, mint Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Erős Andor és Dobrovits Péter, akik a Nyolcakat követő fiatal avantgárd generáció gerincét alkották. Bár Kmetty már ezekben az években megismerte a modern francia piktúra legnagyobb alakjait, ám az igazi áttörést 1911-es párizsi útja hozta meg. A korábban csupán folyóiratok lapjain vagy rövid, elvétve Budapestre kerülő kiállításokon feltőnő képek a francia fővárosban váltak számára igazán elérhetővé, átélhetővé.
Kmetty közel fél évet töltött Párizsban, szisztematikusan járta a kortárs kiállításokat, a legjelentősebb magángalériák tárlatait, de alaposan tanulmányozta a múzeumok, elsősorban a Louvre kollekcióit is. A hatás elsöprőnek bizonyult: "Az ígéret földje beváltotta a reményeket
Megnéztem mindent, amit csak látni lehetett, s egyebet sem tettem, csak néztem, hogy valóban lássak, és lassan megláttam a fonalat a legrégibb művészetektől a legújabbig. Fonalat, mely minden idők művészetének lényege, bármely formai megjelenésű legyen is az." Kmetty szisztematikus, kutató alkata nem elégedett meg Párizs modernségének befogadásával: szintetizálni akarta a régit és az újat, időtálló, "nagy" mű megalkotásának igénye hajtotta. Két igazi, művészi és etikai értelemben is követendő példaképre talált Párizsban: a klasszikus korok művészetéből Leonardo, míg a közelmúlt alkotói közül Cézanne gyakorolt rá reveláló hatást. A kor legbővebb Cézanne anyagát felvonultató Pellerin-gyűjtemény meglátogatását még a több mint 60 év elteltével született önéletrajzában is jól átélhető izgalommal idézi fel. "A kollekció felemelő volt, a Nagy fürdőzőkkel és a többi remekkel. Azt a meghatottságot, ami eluralkodott rajtam, szavak nem világíthatják meg. Még ma is ott vagyok néha a villa lépcsőházában, a hall szerű teremben, a szobákban a képek között." Cézanne és a kubisták, elsősorban Picasso munkásságának mély megértését Kmetty számára a Nyolcak itthoni kiállításai és elsősorban Kernstok elméleti előadásai alapozhatták meg. A művész - érvelt Kernstok 1910-ben - hiába próbál versenyre kelni a természettel, ha célja a puszta ábrázolás. A körülötte lévő világot tehát nem lefestenie, reprodukálnia kell, hanem vele egyenértékű, öntörvényű univerzumot kell alkotnia. "Nem tudományt a festésbe, nem érzések játékát, hanem igenis értelmet a festésben, fegyelmezett emberi agymunkát
" Ez a fegyelmezettség, logika és megfontoltság hatja át a most bemutatott művet is, melyet művészi erényei - végsőkig kiegyensúlyozott kompozíciója, stabilitást, a megváltoztathatatlanság illúzióját sugárzó formai rendje, kékes tónusharmóniája és finoman kiegyensúlyozott hideg-meleg színpárjai - a magyar avantgárd művészet második generációjának kiemelkedő darabjává avatják. A kép - melynek középpontjában, gravitációs centrumában állva Napként uralkodik a fehér teáskanna - egyértelműen utal a modern magyar festészet egyik legfontosabb ihlető forrására: Kmetty örök ideáljának nagyságát, Cézanne rabul ejtő inspiráló erejét hirdeti.
Molnos Péter